- Luhan. – szólított meg a mellettem álló.
- Hmm?
- Min gondolkoztál?
- Semmin…Vagyis. –folytattam, de ahogy szemeivel enyémbe nézett hirtelen egy hang se jött ki a torkomon. – El kellene mondanunk neki.
- Nem mondhatjuk el, engem gyűlöl.
- Nem gyűlöl csak másképp fejezi ki, hogy ha aggódik vagy ha féltékeny, olyankor előjön a bunkó énje. Engem több éven keresztül terrorba tartott, csak, mert nem bírta, hogy a szüleink összejöttek.
- Ti nem is vagytok tesók?
- Nem, csak féltestvérek, de az én szememben ő a világ legjobb testvére. Ha Kris nincs talán…- de mondatomat már nem tudtam befejezni, mert valami puha ért ajkaimhoz.
Nem derülhetett ki, hogy aznap éjjel mi találkoztunk Luhannal, valószínű Tao ki is nyírna, amilyen idióta. Nem tudtam ellen állni, ajkai szinte hívogattak, nem hallottam mást a fejemben, csak azt,hogy: Csókold meg! Kapd le! Gyerünk Sehun, meg tudod csinálni....Hát őrült vagyok én? Igen, azt hiszem az vagyok. Amit megtettem úgy éreztem rosszat cselekedtem, így nemes egyszerűséggel felálltam és kimentem. Nem vettem észre a felém közeledő apró nővérkét és szegénynek olyan hévvel neki mentem, hogy fenékre ült.
-Öregem, figyelj már előre is. - segítette fel Tao, az elesett lányt.
-Semmi bajom Tao, jól vagyok. - mentegetőzött, de erősen dörzsölgette hátsó felét.
-Sajnálom. - hajoltam meg mélyen.
-Jól teszed!
-Miért kell neked beleszólni? - akadtam ki - Mi közöd van az egészhez?
-Mit dumálsz, te kis görcs?
-Jól hallottad! Miért kell neked mindenbe belepofáznod? - löktem meg kicsit Taot, aki persze ütött volna vissza, de kitértem előle.
Egy darabig csak ültem a gépek monoton csipogása mellett. Nem értettem semmit ami körülöttem történt, vagy csak nem vagyok tisztában mit is érzek pontosan?...
- Ahhj. – sóhajtottam egy nagyot és elindultam, hogy visszamenjek a szállásra. Csend volt az egész kórházban, mindaddig még be nem fordultam az egyik folyosón.
-Öregem, figyelj már előre is. – hallottam meg Tao hangját..
-Semmi bajom Tao, jól vagyok. – hangzott el egy női hang.
-Sajnálom. – pillantottam meg Sehunt, ahogy éppen bocsánatkérésképpen meghajol.
-Jól teszed!
-Miért kell neked beleszólni? - akadtam ki - Mi közöd van az egészhez?
-Mit dumálsz, te kis görcs?
-Jól hallottad! Miért kell neked mindenbe belepofáznod?
- Héé. Te.- mutattam Tao felé. – Told be a segged Kris mellé. – Te, pedig velem jössz.- ragadtam csuklón a másik fiút és húzni kezdtem magam után.
Hosszú ujjak fonódtak a csuklóm köré, majd Luhan húzni kezdett. Ahhoz képest, hogy milyen gizda, elég jó erőben volt. A kórház tetőjén kötöttünk ki.
-Még is mi a franc volt ez? - üvöltötte a képembe.
-Nem tudom, elborult az agyam. Stresszelek Kris miatt, a fejemben kavarognak a gondolatok, azt se tudom ki vagyok. - összeroskadtam és a hideg betonon térdeltem, a könnyeim maguktól potyogni kezdtek. Luhan elém guggolt és bátorításképp megszorította a vállam. Átmásztam törökülésbe, kezét lecsúsztattam az ölembe ejtett kezemhez. Ujjait figyelve beszélni kezdtem:
-A szüleim iszonyat gazdagok, viszont borzasztóan hülyék. Nekik minden a pénz körül forog, én mintha nem is léteznék. Azt sem érdekelte őket, hogy elutazok Amerikából, az sem érdekelte őket, hogy szinte a fél életemet Krisséknél töltöttem. Szinte már náluk laktam. Ha ő nincs már valószínű alulról szagolnám az ibolyát...
-Ezt hogy érted? - kérdezte Luhan.
-Azáltal, hogy a szüleim szinte eltaszítottak maguktól azzal, hogy nem érdekelte őket, élek vagy halok; úgy éreztem nincs helyem a világban. Egy nap Krisék házában volt valami összejövetel. A ház tele volt emberekkel. Mindenki nevetett és jól érezte magát. Egy sötét pillanatban elindultam a fürdőszobába, beszedtem egy fél doboz altatót, tele engedtem a kádat és ruhástól, mindenestül befeküdtem. Ha Kris nem jön be....talán megfulladok, ugyanis már elmerülve talált rám. Nem is emlékszem, hogy mi történt miután beültem a forró vízbe. Most pedig ő lebeg élet-halál közt, és egyszerűen tehetetlen vagyok, úgy érzem semmit nem tudok érte tenni.
-Már azzal sokat segítesz ha mellette vagy és beszélsz hozzá. - Luhan összefonta ujjait, ujjaimmal.
-Ezt ne csináld. - motyogtam és kihúztam a kezem.
-Mi a baj?
-Luhan...azt hiszem...én....hogy is mondjam?
-Én is azt hiszem. - mosolygott rám kedvesen és megint a kezem után nyúlt, de ezúttal rántott rajtam egy kicsit. Épp csak annyira, hogy előre billenve, újabb csókba invitáljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése