"Sixth date" part 2.

A fejemben a zúgás egyre erősödött, a fülem csengeni kezdett és fehér pöttyök jelentek meg a szemem előtt. "Pislogj, pislogj, pislogj.."- utasított belsőm. Szót fogadva aprókat pislantgattam. A szoba sötét volt, az ágyam melletti széken egy hatalmas fekete kupac hortyogott hangosan.
 -Azt hittem haragszol...- motyogtam, erre a kupac felhorkantott és mozgolódni kezdett.


- Haragszom is.- álltam volna fel és indultam meg, de valahogy lábaim nem mozdultak, nem követték utasításaim, így visszaültem a helyemre.  Percekig nem szólaltam meg, csak néztem az előttem fekvőt.  – Egyébként sajnálom…


Az állam hangosan csattant a földön....Tao, ahogy bocsánatot kér?! 
-Hallhatnám újra? - mondtam komolyan. 
-Nem, és jól vésd be ezt a pillanatot az agyadba, mert nem fog újra megtörténni. Csak is azért kértem tőled bocsánatot, mert....- elharapta a mondat végét. 
-Bökd ki...- habár tudtam, hogy miért, mégis hallani akartam az okot. 
-Azt lesheted. - duzzogot. 
-Akkor mutasd meg. - kezemet kezdtem bámulni, hangom egészen halk volt, de a reakciója láttán tudom, hogy hallotta. Áthuppant az ágyamra, lassan kezei közé fogta sovány arcom és végre újra érezhettem finom ajkait, ahogy az enyémet súrolják. Lassan csókolt, szerelemmel, aztán mohóbb és követelőző lett. Nyelve vadul kereste nyelvem. Azt se tudtam hol vagyok, hogy meddig voltam kómába, vagy,hogy egyáltalán élek e, vagy ez csak egy láz álom. De nem érdekelt, álom vagy sem, akarom őt...akarom, hogy érintsen, csókoljon...szeressen.


- Útba vannak ezek a zsinórok. – akadtam bele az egyikbe, mikor próbáltam mellkasához férkőzni. – Kihúzhatom őket? 
- Idióta. – vágott fejbe.
- Nem gondoltam komolyan- hajoltam megint ajkaira és lágyan becézgettem puha párnáit. 
- Khmm…- hallottam hátam mögül az ismerősen csengő hangot. – Zavarhatok..tunk? – jött be először Lay, aki csak akkor szólt a többieknek, mikor már nem az ágyon fekvő betegen voltam, hanem szépen a saját fenekem ültem a széken, ahol pillanatokkal ezelőtt voltam még.


Ahogy Tao lemászott rólam, az arcom vörösen kezdett izzani. A szoba hirtelen tele lett emberrel. Sehun, Chanyeol, Luhan, a tanárnő, az orvos és Rory zárta a sort vigyorogva. Amint meglátott, még nagyobb lett a arcán a mosoly. 
-Örülök, hogy ébren vagy. - szipogott tanárom. 
-Azt hittem már soha nem ébredsz fel...-mosolygott Sehun és nem tudom miért, de olyan furának tűnt, ahogy Luhan is. Itt valami nem stimmel. 
-Meddig voltam kiütve? - kérdeztem, az orvosra néztem, éreztem, hogy Tao figyel. A bőröm minden egyes centije bizsergett. 
-Majdnem 2 hétig. - mondta az orvos tárgyilagosan. 
-2 hét? Ez komoly? - körülnéztem a szobába, de senki nem nevette el magát, és közölte velem, hogy ez csak egy vicc. Én tényleg 2 hétig eszméletlenül feküdtem. -Borzasztó.- nyöszörögtem, a testem remegni kezdett. Egy kéz csúszott kezem alá és szorította meg biztatás kép. Tao ujjai összefonódtak ujjaimmal, ez valamennyivel könnyített a hirtelen jött sokkon. 
-Ne aggódj, mi melletted vagyunk. - állt másik oldalamra Lay.
 -Elnézést, de Krisnek most pihenésre van szüksége. - szólalt meg Rory - Kérem most hagyják el a szobát. Panda tekintete azonnal találkozott az enyémmel, aztán mindketten Roryra néztünk. -Egy ember maradhat. - kacsintott. Mindenki ki ment és újra csak mi ketten voltunk.


Mikor meghallottam Rory hangját, amint közli, hogy Krisnek pihenésre van szüksége és hagyjuk el a szobát megijedtem. Én nem akarom itt hagyni. Két hétig néztem mozdulatlan testét, és mikor felébred hagyjam itt?- Egy ember maradhat.- kacsintott rám, majd kiterelte a többieket.
- Bírom a nővérkét. – húzódott mosolyra a szám. 
- Igen? – húzta fel szemöldökét az ágyban fekvő. Nem válaszoltam, csak bólintottam. Tudtam, mit akart ezzel a mondatával, de nem fog belőlem semmi ilyet kihúzni. Majd egyszer… ami nem most lesz hanem jó sokára hallani fogja amit szeretne.
- Szóval bírod. 
- Kris…- forgattam meg szemeimet,majd tetteim válaszoltam az előbbire.


-Tao...-szóltam az épp megenni készülő Pandának. 
-Hmm? - aprót harapott kulcscsontomba, amitől felszisszentem.
 -Aludj velem. - húztam magamhoz, próbáltam erősen magamhoz szorítani, de a 2 hét "alvás" lemerítette az elemeim. Ezt ő is érezhette, arcát a mellkasomba temette és derekam köré csavarta hosszú karjait. 
–Azt hittem elveszítelek. - morogta a mellkasomba, lehelete égette a bőröm. Hajába csókoltam, majd amennyire tudtam felemeltem a takaróm, ezzel jelezvén, hogy bújjon mellém. Lassan elengedett és bemászott. Úgy bújt hozzám, mint egy gyerek. Furcsa, de egyben jóérzéssel töltött el az, hogy így látom őt. 
-Aggódtál már valaha valakiért úgy, mint értem? - a szavak gondolkodás nélkül hagyták el a számat.


Meglepett kérdése, így egyből nem is tudtam válaszolni rá. A múltamban kutakodtam olyan személy után, aki megérdemelte volna egyáltalán, hogy aggódjak érte…
- Nem…- adtam egy egyszerű választ, amit pillanatokkal később egészítettem ki.-…egészen Lulu érkezéséig nem volt olyan személy akiért egyáltalán aggódjak….

Chapter 1

Tao eltűnt egy időre mikor is Sehunhoz fordultam segítségért.  Ismertem már annyira , hogy tudjam ilyenkor jobb egyedül hagyni.  Még ha segíteni szeretnénk neki  mi képtelenek vagyunk rá...
- Luhan. – szólított meg a mellettem álló.
- Hmm?
- Min gondolkoztál?
- Semmin…Vagyis. –folytattam, de ahogy szemeivel enyémbe nézett hirtelen egy hang se jött ki a torkomon.  – El kellene mondanunk neki.
- Nem mondhatjuk el, engem gyűlöl.
- Nem gyűlöl csak másképp fejezi ki, hogy ha aggódik vagy ha féltékeny, olyankor előjön a bunkó énje. Engem több éven keresztül terrorba tartott, csak, mert nem bírta, hogy a szüleink összejöttek.
- Ti nem is vagytok tesók?
- Nem, csak féltestvérek, de az én szememben ő a világ legjobb testvére. Ha Kris nincs talán…- de mondatomat már nem tudtam befejezni, mert valami puha ért ajkaimhoz.


Nem derülhetett ki, hogy aznap éjjel mi találkoztunk Luhannal, valószínű Tao ki is nyírna, amilyen idióta. Nem tudtam ellen állni, ajkai szinte hívogattak, nem hallottam mást a fejemben, csak azt,hogy: Csókold meg! Kapd le! Gyerünk Sehun, meg tudod csinálni....Hát őrült vagyok én? Igen, azt hiszem az vagyok. Amit megtettem úgy éreztem rosszat cselekedtem, így nemes egyszerűséggel felálltam és kimentem. Nem vettem észre a felém közeledő apró nővérkét és szegénynek olyan hévvel neki mentem, hogy fenékre ült.
 -Öregem, figyelj már előre is. - segítette fel Tao, az elesett lányt. 
-Semmi bajom Tao, jól vagyok. - mentegetőzött, de erősen dörzsölgette hátsó felét. 
-Sajnálom. - hajoltam meg mélyen. 
-Jól teszed! 
-Miért kell neked beleszólni? - akadtam ki - Mi közöd van az egészhez? 
-Mit dumálsz, te kis görcs? 
-Jól hallottad! Miért kell neked mindenbe belepofáznod? - löktem meg kicsit Taot, aki persze ütött volna vissza, de kitértem előle.


Egy darabig csak ültem a gépek monoton csipogása mellett. Nem értettem semmit ami körülöttem történt, vagy csak nem vagyok tisztában mit is érzek pontosan?...
- Ahhj. – sóhajtottam egy nagyot és elindultam, hogy visszamenjek a szállásra.  Csend volt az egész kórházban, mindaddig még be nem fordultam az egyik folyosón.
-Öregem, figyelj már előre is. – hallottam meg Tao hangját.. 
-Semmi bajom Tao, jól vagyok. – hangzott el egy női hang. 
-Sajnálom. – pillantottam meg Sehunt, ahogy éppen bocsánatkérésképpen meghajol. 
-Jól teszed! 
-Miért kell neked beleszólni? - akadtam ki - Mi közöd van az egészhez? 
-Mit dumálsz, te kis görcs? 
-Jól hallottad! Miért kell neked mindenbe belepofáznod? 
- Héé. Te.- mutattam Tao felé. – Told be a segged Kris mellé. – Te, pedig velem jössz.- ragadtam csuklón a másik fiút és húzni kezdtem magam után.

Hosszú ujjak fonódtak a csuklóm köré, majd Luhan húzni kezdett. Ahhoz képest, hogy milyen gizda, elég jó erőben volt. A kórház tetőjén kötöttünk ki.
 -Még is mi a franc volt ez? - üvöltötte a képembe.
 -Nem tudom, elborult az agyam. Stresszelek Kris miatt, a fejemben kavarognak a gondolatok, azt se tudom ki vagyok. - összeroskadtam és a hideg betonon térdeltem, a könnyeim maguktól potyogni kezdtek. Luhan elém guggolt és bátorításképp megszorította a vállam. Átmásztam törökülésbe, kezét lecsúsztattam az ölembe ejtett kezemhez. Ujjait figyelve beszélni kezdtem:
 -A szüleim iszonyat gazdagok, viszont borzasztóan hülyék. Nekik minden a pénz körül forog, én mintha nem is léteznék. Azt sem érdekelte őket, hogy elutazok Amerikából, az sem érdekelte őket, hogy szinte a fél életemet Krisséknél töltöttem. Szinte már náluk laktam. Ha ő nincs már valószínű alulról szagolnám az ibolyát... 
-Ezt hogy érted? - kérdezte Luhan. 
-Azáltal, hogy a szüleim szinte eltaszítottak maguktól azzal, hogy nem érdekelte őket, élek vagy halok; úgy éreztem nincs helyem a világban. Egy nap Krisék házában volt valami összejövetel. A ház tele volt emberekkel. Mindenki nevetett és jól érezte magát. Egy sötét pillanatban elindultam a fürdőszobába, beszedtem egy fél doboz altatót, tele engedtem a kádat és ruhástól, mindenestül befeküdtem. Ha Kris nem jön be....talán megfulladok, ugyanis már elmerülve talált rám. Nem is emlékszem, hogy mi történt miután beültem a forró vízbe. Most pedig ő lebeg élet-halál közt, és egyszerűen tehetetlen vagyok, úgy érzem semmit nem tudok érte tenni. 
-Már azzal sokat segítesz ha mellette vagy és beszélsz hozzá. - Luhan összefonta ujjait, ujjaimmal. 
-Ezt ne csináld. - motyogtam és kihúztam a kezem. 
-Mi a baj?
 -Luhan...azt hiszem...én....hogy is mondjam? 
-Én is azt hiszem. - mosolygott rám kedvesen és megint a kezem után nyúlt, de ezúttal rántott rajtam egy kicsit. Épp csak annyira, hogy előre billenve, újabb csókba invitáljon.

"Sixth date"

"Büdös van, a mellkasom sajog. Hol vagyok és ki csikizi a talpam?" - kérdések tömkelege tódult az agyamba. Éreztem, ahogy valaki a kezemet szorongatja. A talpamról a csikiző érzés egyre feljebb haladt, végig a lábfejemen, aztán a vádlim, majd a combom. "Jesszus, ez a valami mindjárt eléri a....Kris nyisd ki a szemed! NYISD KI!" - parancsoltam magamnak.
 -Ó hát felébredtél?! - kérdezte egy alacsony, hófehérbe öltözött lány, nyitottam volna a szám, hogy megkérdezzem ki ő, de nem engedett szóhoz jutni - Nem vagyok sem angyal, sem Isten, bár a másodiknak tudnék örülni. - kuncogott - Rory vagyok! A te saját ápolód. A barátodtól tudom - mutatott a mellettem alvó Panda felé - hogy szereted ha Krisnek hívnak. Meg valami Létráról karattyolt, de azt a részt nem értettem. Na a lábad tiszta. Később visszajövök ellenőrizni az infúziód. -Köszönöm. - krákogtam.
 -Nem tesz semmit, a munkám végzem. - mélyen meghajolt és elindult kifelé, de az ajtónál vissza fordult - Úgy látom, ez a srác, ha jól értettem Tao a neve, nagyon aggódott érted. Biztosra veszem, hogy legjobb barátok vagytok.
 -Azok...a legjobbak. - mosolyogtam kedvesen Roryra.

Amikor betették a mentőbe kérdés nélkül ültem be mellém. Nem izgatott, hogy mindenki árgus szemekkel nézett minket, nem tulajdonítottam neki nagy feneket, csak megfogtam az eszméletlenül fekvő Létra kezét és vártam, hogy elinduljunk. Az út a kórházig egy örökké valóságnak tűnt mégis valamiféle megkönnyebbülés lett úrrá rajtam mikor a hátsó ajtók nyílni kezdett és Létrát betolták a kórházba. Egy kedves nővért kapott ez a szerencsés tökfilkó. Rory nagyon kedves volt, még engem is megnyugtatott, hogy figyeljem meg nem lesz semmi baj, de ha tovább aggodalmaskodom belém nyom egy adag nyugtatót.
- Azért arra nem lesz szükség.  – húzódott egy halvány mosoly a arcomra és leültem a szobában lévő kanapéra.  Egy ideig csak előre bámulva néztem a mozdulatlan testet, majd minden elsötétült előttem…. elaludtam.
Percekkel később keltem csak fel. Megdörzsöltem szemeim és az ágyra pillantottam…

Panda, szemeit törölgetve nézett fel rám. Gyorsan úgy tettem, mintha aludnék még.
 -Tudom, hogy nem alszol. Hallottalak Roryval. 
-Mély kómában vagyok, nem emlékszel? - motyogtam. Egy ujj fúródott a bordáim közé, annyira fájt ez az apró mozdulat is, hogy csillagokat kezdtem látni - Idióta. 
-Ez nem törés, csak zúzódás...ne picsogj. - villantotta felém félmosolyát, amit tudja, hogy imádok. Egyre közelebb jött felém. 
- Nem érdekelsz. Fájdalmat okoztál. 
- Baszd meg Létra!

- Baszd meg Létra! - fordítottam neki hátát és elindultam. az ajtóban még megálltam. – Meg se érdemelted…- szinte köptem felé a szavakat és az ajtót behúzva magam mögött egyedül hagytam.  A folyosón már ott voltak a többiek. Luhan és Lay aggódó tekintettel néztek rám. Nyugi, semmi baja.  – mondtam nekik majd elsétáltam mellettük. 
- Már megint mi történt?- jött utánam Lulu, majd pár lépéssel mögötte Lay is befutott.
- Csak a szokásos. Előjött a nem épp kedves énje.

"Mit nem érdemlek meg? Ebbe meg mi üthetett,fájdalmat okoz és még neki állj feljebb...chöö" Rory lépett be egy mappával a kezében. 
-Nyugi,nincs nálam szivacs,békével jöttem.- nevetett. 
-Legalább neked jó a kedved. - morogtam.
 -Rosszkor jöttem?
 -Nem.... 
-Hmmm~ a szerelem nem könnyű. - nézett fel a mappájából. 
- Én nem....
 -Cssss-pssszzttt~ Stabil. Küldöm a fürdetőd. 
-Fürdető? - és Rory sehol,majd két perc múlva Taot rángatta maga után.

- Én be nem megyek hozzá.  – kezdtem el hisztizni.
- Késő bánat már bent vagy. – zárta ránk az ajtót Rory.
- Héé nyisd ki.- dörömböltem, de nem sikerült vele semmit elérnem.
- Neked meg mi bajod?- hallottam a hátam mögül. 
- Semmi. – ültem le az ágy mellett lévő székre és duzzogtam tovább. Percekig csak magam elé néztem, majd megszólaltam.
- Vetkőzz.
- Minek?- nézett rám hatalmas szemekkel.
- Nyugi nem akarok semmit. Ha szexelni szeretnék akkor máshogy kezdeném…- kis hatásszünetet tartottam.  – Csak meg akarlak tisztítani. – nyúltam az ágy melletti lavorba és kinyomtam a szivacsot. 

Megpróbáltam felemelni a kezem, de nem jött össze. Félúton egy újabb csillagos fájdalom hullám futott végig a testemen. Az arcom eltorzult, egy hang nem jött ki a torkomon. Panda nagyot sóhajtott letette a szivacsot és a pólómért nyúlt. 
-Dőlj előre. - mondta, én pedig ellenvetés nélkül, amennyire tudtam előre hajoltam. Lassan lehúzta rólam a kinyúlt, imitt-amott szakadt felsőt. Egy hatalmas kötés volt a testemen.
 -Mint egy múmia. - motyogtam, erre Tao elmosolyodott. Nem szólt semmit, csak elkezdte a hátamat dörzsölni, a kellemesen meleg szivaccsal. A bizsergető érzés hatására behunytam a szemem, és egy nagy sóhaj szakadt fel belőlem. Aztán a vállamat puha ajkak érintették. -Tao mit csinálsz? - kérdeztem rekedt hangon.

- Tisztítlak. Tudod fürdető. – emeltem szeme elé a szivacsot, közben hatalmas mosoly húzódott arcomra,  majd a vízbe tettem, kinyomtam és újra bőréhez érintve finoman tisztítgattam tovább, de nem tudtam ellenállni, ahogy csupasz bőre ott van előttem. Érinteni akartam.  Érezni bőrének melegséget… mégis próbáltam megállni. Megállni, hogy ujjaim közül ne csússzon ki a vizes szivacs, hogy számmal ne vegyen birtokba ajkait… hogy ne teperjem le azonnal. – Kész vagy. – dobtam le a szivacsot.

A testem minden kis porcikája, azonnal reagált a kellemes érintésre. Teljesen libabőrös lettem, közben egyre forróbbnak éreztem magam körül a levegőt. A szivacs hangos csattanása hozott vissza. -Kész vagy.
 -Köszönöm. - mondtam és hirtelen hányingerem lett- Tao...kérlek, a tálat. 
-Milyen találat? - esett pánikba és elkezdett az ágy körül keresgélni, de már késő volt. Valami furcsa, vörös folyadék távozott a szervezetemből - Kris...ez...ez....
 -Vér. - fejeztem be helyette - Hívd Roryt meg egy orvost. - éreztem, ahogy minden erő ki száll belőlem - Tao. - nyögtem végszóként és újra elsötétült a világ. Annyit hallottam még, ahogy a többiek berohannak és Rory az orvossal konzultál gyorsan, hogy valószínű belsővérzésem van. Éreztem, ahogy a vér egyre jobban folyik szét a takarómon.

Mikor a szavak elérték agyamat és értelmezni is tudtam őket egyből hívtam Roryt, aki egy orvos kíséretében pillanatok alatt ott termet, de az ajtót az orromra csapták.  Kint álltam, mint egy szobor és néztem be, de az üveget egy harmadik személy, aki kicsit később érkezett, eltakarta, így csak a fehér ajtóval szemeztem…
- Tao, mi történt? – jött oda Lulu aggódva.
- Kris…Kris…- de képtelen voltam elmondani. 
- Gyere, menjünk.- karon ragadott és elvitt.  Nem tudom hova mentünk. Semmit nem érzékeltem a külvilágból. habár eszméletemnél voltam, mégis egy rongybabához hasonlítottam a legjobban. – Sehun segíts! – kiabált egyet Lulu, ami valamilyen szinten felébresztett a rémületből.
- Mi történt? – jött oda.
- Nekem nem kell az ő segítsége. – szólaltam meg erőtlenül és löktem le magamról kezét.

A külvilágból semmit nem érzékeltem, a vaksötétben ragadtam. Néha egy-egy kósza hangfoszlány éreztette velem, hogy élek. Bár kitudja, lehet, hogy az agyam csak a szeretteim hangjával akar üzenni, hogy itt a vége?! Fogalmam sincs, de amíg hallhatom Tao, Lay, Sehun és Luhan hangját, addig minden rendben. De várjunk csak, Sehun és Luhan egy elég érdekes beszélgetést folytatott le a szobámba: 
-El kellene mondanunk Taonak. 
-Nem mondhatjuk el, engem gyűlöl.
 -Nem gyűlöl, csak másképp fejezi ki, hogy ha aggódik vagy ha féltékeny, akkor előjön belőle a bunkó énje. Engem több éven keresztül terrorba tartott, csak, mert nem bírta, hogy a szüleink összejöttek. 
-Ti nem is vagytok tesók? 
-Nem, csak féltestvérek, de az én szememben ő a világ legjobb testvére. Ha Kris nincs talán....- 
"Mi ez a csend?" - gondoltam magamban, miközben szinte kihallgattam a két fiút. 
-Sehun ez mi volt? - Luhan hangja remegett. 
-Egy csók.... - és itt egy újabb film szakadás. Az agyam mindig a legjobb résznél kapcsol ki.

- Neked meg hol a kezed? – értem vissza Kris szobájához.
- Tao.- nyögte ki nevem Sehun csodálkozva.
- Igen így hívnak, de nem ezt kérdeztem.
- Tao kérlek. - Jött oda Luhan. – Ő nem csinált semmi rosszat. 
- Chh… - hagytam ott őket és nem foglalkoztam velük. – „Végülis nem az én dolgom.”- Bementem a kórterembe és leültem az ágy melletti kis székre. Sokáig néztem a mozdulatlan testet, ami a fehér ágynemű közt, gépekre kötve feküdt . Aggódtam érte és mardosott a bűntudat, hogy megint egy utolsó szemétláda voltam.  Lehet, hogy a végén már előjött a kedves énem, de akkor se kértem rendesen bocsánatot tőle és féltem, hogy egy darabig nem tehetem meg…

"Fifth date"

- ÉBRESZTŐ HÉTALVÓK-.- hallottam meg a tanár hangját.  Próbáltam szemeimet kinyitni és valamennyire magamhoz térni, hogy mielőtt ideér hozzánk, már ne az a látvány fogadja, ami most van, de…
- Maguk mit csinálnak?- kérdezte a tanár értetlenül.
- Aludtunk. - ültem fel az ágyon és néztem rá álmosan.
- De miért egy ágyban? Kettő van egy szobában ha még nem vették volna észre.
- Mi a szen…
- Tao nyugi. - ült fel Kris is. - Nem tudom sikerült-e rendesen körülnéznie, de ha igen láthatja, hogy a másik ágy az foglalt.


-Fiam!- üvöltött Lay fülébe - Maga meg mit keres itt?
 -Alszok...- dörmögte vissza. Mi pedig jót nevettünk. A tanár vöröslő fejjel vágtatott ki a szobából. -Örülök, hogy vissza jöttél...- súgtam Tao fülébe.
 -Kellemes volt melletted ébredni....- jött a válasz. 
-Hát ti meg mit susmorogtok? 
-Semmi közöd hozzá...unikornis. - Tao hozzá vágta a párnáját. –
Panda. - Lay párnája engem talált el, a két fiúból kitört a nevetés, én meg fogtam magam és jól hozzájuk vágtam a párnám. A szoba közepén állva nevettem, még a két idióta a fejüket vakargatta.


- Egyébként miért keltünk ilyen korán? – nézett hirtelen Lay a szobában lévő órára.
- Fogalmam sincs. - rántottam meg vállam. – Kris?
- Látom figyeltetek tegnap. Bár tudom Panda, hogy a te gondolatid messze jártak. - ült le mellém és húzott közel magához.
- Yaa.- vágtam fejbe és hajoltam volna közel hozzá, de egy hang visszatartott.
- Ti…- nézett ránk Lay értetlenül.
- Mi van unicornis megkukultál?- kérdeztem felé fordulva és jót nevettem arcán.
- Panda. –csapott fejemre Kris. – Egyébként, azért kellett ilyen korán kelnünk, mert ma van az erdei túra. 
- Ne terelj…


-Ti....- nézett hatalmas szemekkel Lay. 
-Mi van unicornis, megkukultál? - kérdezte Tao, és kinevette a minket figyelő fiút. 
-Panda.- csaptam egyet a fejére, amitől csöndbe maradt ugyan, de az oldalamba fúrta egyik ropi ujját - Egyébként, azért kellett ilyen korán kelnünk, mert ma van az erdei túra. 
-Ne terelj... - hunyorgott felénk. 
-Igen, Létra ne terelj. 
-Én nem...hjjaaa~ miért engem néz mindenki? - az arcom izzott, a tenyerem izzadt - Te ebben ugyan olyan ludas vagy. - motyogtam Taonak. 
-Na bökje már ki valaki, hogy mi folyik itt. - 10 perc hosszú, és igen kínos csend következett. 
-Basszus, akkor mondom én...Létra, illetve Kris és én együtt vagyunk. - Lay szemei, az enyémmel együtt hatalmasra kerekedtek.


- Mi van? Ennyire felfoghatatlan a dolog?
- Hát eléggé.- mondta Lay. – Elég fura, hogy pont ti ketten.
- Miért fura? – vágtam a szavába. – Elég sok minden történt mióta te nem legyeskedsz körülöttem. nyújtottam rá nyelvem. – Tudom, hogy haragudtál rám Lulu miatt, de amint láthatod már nem akarom eltenni láb alól és ez az egész Krisnek köszönhető.
- Úgy tűnik valakinek sikerült megszelídítenie.
- Hééé… lehet, hogy szeretem ezt a barmot.  – küldtem egy mosolyt Létrának, majd unicornishoz fordultam. – de attól még nem változtam meg.- landolt egy párna a képében. 


Lay mellett egy új ember tudta meg Tao valódi érzésit....én. Tehát szeret, persze egész reggeli közben vigyorogtam, mint a tejbe tök. Reggeli végén kisebb csoportokra osztottak minket. Pandával a szomszédjainkat kaptuk párba, Chanyeol-t és Kai-t. Szegény Kai elveszett a 3 létra között. Mindenki jót nevetett kis csapatunkon. Bevallom sajnáltam, hogy nem Sehunnal kerültem össze, de az úton az erdő felé jót elnevetgéltünk, ezzel nem kis fejfájást okozva Pandának. Leszálltunk és félrehúzott: 
-Ma reggel bevallottam, hogy szeretlek, és te ezzel a Sehun gyerekkel vagy? 
-Jaj, ugyan, ne legyél már féltékeny...én is szeretlek. - kacsintottam rá és miután körbenéztem, hogy nem figyel-e senki gyors csókot leheltem ajkaira.
 -Meggyőztél. - vigyorgott. Elindultunk és valami furcsa, rossz érzés kerített hatalmába. Szinte még be sem értünk mikor valaki hangosan felkiáltott, hogy mindenki rohanjon, mert egy sár lavina zúdul le a hegyről. Azonnal rohanni kezdtünk, de elszakadtam a többiektől, aztán hirtelen minden elsötétült.


Mikor ajkai érintették az enyémet éreztem, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mondott, még ha csak egy rövidke pillanat is volt az egész.  Boldogan, levakarhatatlan mosollyal indultam neki az erdőnek, de a mosoly hamar eltűnt arcomról, mikor pánik tört ki és még az együtt lévő osztály szétszéledt a felénk tartó sár lavina miatt… Szememmel mindenhol kerestem a már percek óta eltűnt Létrát és reménykedtem, hogy a lemaradt csoporttal van, de mikor az a pár ember beért a megkönnyebbülés helyett valami teljesen más kezdett el eluralkodni testemen.
- Kris hol van? – rohantam oda az első emberhez akit megláttam ,majd mindenkit végigkérdeztem, de semmi…
- HOL A JÓ BÜDÖS FRANCBA VAN AZ AZ IDIÓTA?!- üvöltöttem, majd térdre rogyva könnyeimmel kezdtem küszködni. 
- Hé, Tao nyugi.- jött oda Lay és ölelt magához.


Körül vett a sötétség. Valami lehetett a mellkasomon, mert alig tudtam levegőt venni, a szemhéjam, mintha vas függöny lenne, hiába próbáltam kinyitni a szemem nem ment. Egyre jobban úrrá lett rajtam a néma csönd és a feketeség. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de hangokat kezdtem hallani. Férfi hang, női hang, Luhan és Lay hangja, de ami a leginkább felkeltette bennem a reményt, Tao rekedt hangja volt. Engem hívtak, hiába próbáltam kinyitni a szám, egy hang nem jött ki. Kezeket éreztem a fejem körül, hosszú ujjak fonták be arcom, Tao keze. -MEGTALÁLTAM! - kiabálta, de ez nem Tao, akkor ki lehet? Ki talált rám? Miért nem Tao? Tao ments meg....A súly egyszer csak megszűnt a mellkasomon és újra mély csendbe burkolózott a világ.


- Tao, gyere, mag van. - jött oda Lulu, mivel én már képtelen voltam másra figyelni, csak a Létra nevét üvöltöttem és minden mást kizártam. 
- Mondd, hogy nincs semmi baja. – fordultam vele szembe aggódó arccal.
- Nincs semmi baja… - húzott maga után. Dobtam, hogy hazudik mégis képes volt egy picit megnyugtatni ez a pár szó. 
- Ki talált rá?- kérdeztem monoton. 
- A mentős. – mutatott előre, ahol kisebb tömeg vette körbe a földön fekvő Létrát és a mellette guggoló férfit. Könnybe lábadt szemem és azonnal a kanadai mellett teremtem. 

" Fourth date" part 2.

- Tao, gyere már.
- Mégis hova?- kérdeztem tök értetlen fejet vágva. Nem tudtam, hogy a létra hova akar elrángatni, mikor még mindenki ott van és hallgatja a tanárt. – Körülnéz.- Hova tűntek a többiek?- néztem rá.
- Mondjuk elmentek kipakolni.
- De mikor?
- Te tényleg nem aludhattál sokat, na gyere.- ragadt csuklón és húzni kezdett maga után

"Akár egy ólom madár..." - gondoltam magamban, a hosszú kollégiumi folyosó legvégén kaptunk szobát, a szembe szomszédaink két koreai fiú volt, valami Kai meg...a másik fiú nevére nem emlékszem csak arra, hogy elálló fülei vannak. Belöktem Taot, mert már alig állt a lábán. Azonnal a fal melletti ágyra dőlt, meg sem adva a választás lehetőségét... -Kedves...- motyogtam. 
-Hmm? 
-Ne morogj, nem vagy kutya. 
-RRAAARRR~ - hangosan nevettem az álmos eb mutatványán. -Kis pincsi vagy te....- mondtam, közben óvatosan szedegetem ki a táskámból a pólókat,hogy meg ne gyűrődjenek. Erre nem egy Panda repült az ágyamra?!

- Az enyémet is kipakolod?- néztem rá hatalmas szemekkel és egyből eldőltem az ágyán azt tettetve, hogy már be is szunyáltam, de igazából csak arra voltam kíváncsi, hogy segít-e.

-Tao nagy fiú vagy,ki tudsz pakolni magadnak. - egy laza mozdulattal lehúztam az ágyamról, be tettem a szekrénybe a ruhám. Megváltam az egyenruhától, derekam köré csavartam egy törölközőt és elindultam a tusolóba. Hangos papucs csattogást hallottam a hátam mögül és valaki a nevemet kiáltotta. -KRISSS~ várj már, Kriissss~- megfordultam és egy rég nem látott kedves barát hevesen kalimpált egyik kezével nekem, közben a másikkal lefelé csúszó törülközőjét szorongatta. -Húúú~ Sehun, ezer éve...
 -És egy napja. - fejezte be a mondatot.
 -Mit keresel itt? 
-Itt tanulok. Hát te? Azt hittem Kanadában maradtatok. 
-Nem, hosszú sztori. Tusolni indultam. Velem tartasz? 
-Szerinted hova mennék ebben? - mutatott végig magán. 
-Igaz. Akkor gyerünk.

- Hogy az a… - tápászkodtam fel a földről miután csapódott az ajtó a kanadai után. Puffogva kezdtem el kipakolni a cuccaimat, de a felénél az ágyra kipakolt ruhákat a földre sodortam és otthagyva őket, kimentem a levegőre. – Miért? Utálom, hogy ilyen gyorsan kiakadok. ..és hogy ő meg erre is képtelen. Utálom… Nem Tao te szereted. Dehogy szeretem. Pedig szereted.- kezdtem el veszekedni magammal. – Ez őrültség, még hogy szeretni. – kezdte el magamba nevetni.
- Neked meg mi bajod van?- szólt hozzám valaki.
- Mégis mi lenne?
- Hát itt ülsz egymagadban és hangosan nevetsz, mint egy bolond. 
- Nem vagyok bolond.
-Pedig annak tűntél.
- Egyébként te ki vagy?
- Joon Myun vagyok, de mindenki csak Suhonak hív.
- Zitao, de csak Tao.- mosolyogtam rá.

A sötét folyosón slattyogtam lassan, közben precíz mozdulatokkal törölve hajam. Szobámba beérve pár másodpercre elvakított a lámpa fény, ezért sem vettem észre,hogy nem csak Tao van a szobában. -Ó Sehun, látom már összeismerkedtetek. – Tao egy veszély pillantást lőtt felém, de nem érdekelt, csak egy szál törcsiben lehuppantam rég nem látott barátom mellé – Még mindig iszonyat gyorsan tusolsz. Megfürödesz te normálisan?
 -Kris én veled ellentétben nem áztatom magam fél óráig. – lökött meg Sehun, amitől kicsit lazult a derekamon lévő takaró anyag szorítása – De ha megbocsájtotok – pillantott órájára Sehun – Nekem mennem kell. A szobatársam Beak eléggé aggódó típus. Tao örülök, hogy megismertelek. – válaszképp kapott egy kedvetlen vigyort, most rajtam volt a sor, hogy gonosz pillantást lőjek felé – Kris még találkozunk. – kacsintott felém és kiment a szobából. Egy másodperc sem telhetett el, Tao már rajtam volt, fejem mellé szorította a kezeim, csuklómnál fogva és mérgesen meredt rám. 
-Mi van? – kérdeztem. 
-Mi van? Hogy mi van? Tényleg ezt kérdezed? – háborodott fel – Nem is szólsz, hogy itt van ez a ficsúr haverod, plusz még együtt is fürdesz vele…és ne akadjak ki? 
-Először is neked se ártana egy fürdés, bűzlesz. Másodszor Kanadában Sehun volt a legjobb haverom szállj le róla, negyedszer nem tusoltam együtt vele. Ha figyeltél volna a körbevezetésen elmondták, hogy ide fent 2 tusoló van, míg odalent 6. És egyébként meg….- inkább magamban tartottam, ami ebben a pillanatban vált számomra világossá.
 -Mi va’?
 -Semmi…. 
-Létra! Ha nem mondod esküszöm nem állok jót magamért. 
-Féltékeny vagy….- suttogtam és elfordítottam a fejem. Tao megfogta és vissza fordította, hogy a szemébe nézzek. 
-Igen, az vagyok és ez olyan nagy baj?! Te az enyém vagy! – morogta.

-Féltékeny vagy….
-Igen, az vagyok és ez olyan nagy baj?! Te az enyém vagy! – morogtam, majd otthagytam. Kisétáltam a szoba ajtón és becsapva magam után tűntem el. Megkerestem Suho szobáját és az ajtó előtt állva gondolkoztam, hogy most pontosan mit is csinálok. Már éppen kopogtam volna…
- Hát te?- nézte levegőben lévő kezemet. Gyorsan hátam mögé rántottam és fejemet lehajtva álltam síri csendben. – Valami baj van?
- Ühmm… kaphatnék egy törölközőt? 
- Persze.- ment be a szobájával és pár másodperc múlva egy kék anyaggal a kezében tért vissza. – Mi történt?
- Semmi.- ráztam meg fejem mellé. - Köszönöm. - mosolyogtam el halványan és a fürdő felé kezdtem baktatni. Hosszú percekig álltam a forró víz alatt és gondolkoztam, de igazából agyamat csak az üresség töltötte ki.  – Francba.- vágtam bele a falba ököllel és elzárva a csapot, a törölközőt magam köré csavarva, ruháimat hónom alá csapva baktattam vissza a szobába.

Tao kiviharzott a szobából, egyedül maradtam az ágyon fekve. Bámultam a plafont és gondolkoztam: "Semmi oka féltékenynek lennie, nem is vagyunk együtt. Ha együtt lennénk se csalnám meg, nem vagyok az a fajta.....Főleg nem Sehunnal, ő csak barát, olyan, mintha a testvérem lenne. Idióta Panda. Nem is ő az idióta, hanem én, mit akarok pontosan tőle?! Szeretem, nem szeretem? Hjjaaaa~ Kris most legyél okos....." - vakargattam meg a fejem, és felültem. -Lay...Te mióta állsz az ajtóban?
 -Egy ideje, és kezdek tőled félni. Grimaszolsz és morogsz össze-vissza....- jót nevettem fal fehér arcán. 
-Mi szél hozott?
 -Nem aludhatnék itt?
 -Mert? Chen nem bizonyul jó szobatársnak?
-Beszél álmában.... 
-Az tényleg zavaró. Oké, tőlem maradhatsz. Csak gyors felöltözöm. - megkerültem Lay-t, aki lehuppant az ágyra, átöltöztem, Tao még sehol nem volt. Megágyaztunk és úgy gondoltuk nem várunk rá, lefeküdtünk, de aludni még nem tudtunk...

Lassan mentem visszafele, de útközben inkább kiültem a tetőre és gondolkoztam…vagyis gondolkozni próbáltam, de ahogy a fürdőben, úgy itt is tök üres volt az agyam, gondolatok nélküli, mint egy haldokló szerv. Hosszasan bámultam az eget, mintha történne valami érdekes rajta, de a holdon és csillagok millióin kívül semmi érdekes nem volt rajta. Egyszer-kétszer egy repülő lámpai haladtak el, elveszve a sok világító égitest között, de semmi más.
- Zitao.- hozott vissza egy hang. 
- Mi van?
- Már megint így? Ne mi van-ozzon, hanem azonnal tolja vissza a seggét a szobába!- kezdett el velem ordibálni a tanár. Lassan felálltam, felkaptam magam mellől a ruhákat és bevánszorogtam az épület, le a lépcsőn a szobám folyosójára. Végigsétáltam a sötét alagútszerűn és az ajtó előtt egy pillanatra megálltam…majd kezem a kilincsre téve benyitottam a szobába, de azonnal vissza is csuktam.

-Kris...- suttogta Lay. 
-Mi va'? - dörmögtem vissza fél álomban. 
-Nem tudok aludni...
 -Próbálkozz. - pár másodpercig csöndbe is maradt, de aztán újra fecsegni kezdett. Fejbe vágtam egy párnával, ezzel jelezvén, hogy maradjon csöndbe. 
-Te....- mondta és már rajtam is volt, az oldalam kezdte csikizni, amitől hangosan nevetni kezdtem. Lay legurult rólam és hangosan lihegtünk egymás mellett. Egy ajtócsapódás hallottam, amire azonnal felkaptam a fejem, az ajtóhoz mentem és kinyitottam azt.
 -Tao...Hát te? 
-Nem akartam zavarni....

-Nem akartam zavarni....- azzal hátat fordítottam neki és egy szál törölközőben a ruhákat a földre dobva otthagytam és elindultam. Nem tudtam hova menjek, de végül Suho szobája előtt álltam meg. Nem kopogtam, csak álltam és néztem a barna bútordarabot.
- Gyere már vissza.- jött mögülem Kris hangja.
- Figyelj Létra… - fordultam vele szembe. - Én meg leszek, te menj vissza nyugodtan…

Először csak értelmetlenül álltam az ajtóban és figyeltem, ahogy Panda elveszik a sötétben. 
-Azonnal jövök Lay. - a fiú csak bólintott, én pedig rohanni kezdtem, egy ajtó előtt állva találtam meg. -Gyere már vissza. - próbáltam úgy beszélni, hogy ne verjem fel az egész kollégiumot.
 -Figyelj Létra.... - fordult felém - Én meg leszek, te menj vissza nyugodtan. - miután befejezte újra az ajtót bámulta. Magam felé fordítottam és kezébe nyomtam az eldobott ruhadarabokat.
 -Nem értem mi bajod van, de ezt nagyon gyorsan fejezd be, vagy végre bökd ki, hogy mi bajod van. Nem tudom, hogy mit tehetek, vagy mondhatok ha veled vagyok...ha rosszat mondok vagy teszek, egyből hisztizni és durcáskodni kezdesz. Olyan vagy, mint egy gyerek, akitől elvették a játékát...de közlöm veled, hogy nem vagyok senki játéka....- kifakadásom közben észre se vettem, hogy olyan közel léptem hozzá, hogy az orrunk szinte összeért.

- Nincs semmi bajom…vagyis eddig azt hittem, hogy nincsen semmi. - fordítottam oldalra fejem és úgy folytattam. – Mindent megváltoztattál azzal, hogy beléptem az életembe…- kopogtam közben halkan az ajtón és reménykedtem, hogy hamar ki is nyílik. – Menj vissza. - fordultam újra szembe vele és mélyen szemébe nézve mondtam. – Aludj jól.- ejtettem egy halvány mosolyt majd kinyitottam az ajtót és eltűntem mögötte. 

"Mindent megvál...beléptem az életébe...hjjjááá~ nem értem ezt a fickót"- mérgelődtem magamban. Belülről majd felrobbantam a dühtől. Kopogtattam. -Sehun....Sehun nyisd ki, Kris vagyok. - választ nem kaptam és senki nem jött ki - Sehun nyisd ki azt a kibaszott ajtót vagy betöröm.
 -Héj öreg minden rendben? - jött ki kómásan a szomszéd szobából egy koreai tanuló. Emlékeztem, hogy a beceneve Mandula vagy Gesztenye?! Meghajoltam, közben többször bocsánatot kértem, amiért felébresztettem. A fiú vissza ment, én pedig újra kopogtattam. Egy kedves, ám álmos arcú fiú nyitotta ki. 
-Tao azt üzeni, hogy menj el. - mondta szemét vakargatva.
 -Te biztosan Baekhyun vagy. 
-Ühüm. - intett nekem. 
-Megmondanád kérlek Taonak, hogy Kris üzeni neki, hogy nehogy elveszítsen egy számára fontos játékszert, mert közel áll hozzá. Ő érteni fogja. Most pedig megyek. Jó éjt! - meghajoltam és a szobám felé indultam. Lay már horpasztott mikor beértem, én is lefeküdtem, magam sem tudom miért, de magamhoz öleltem a nálam maradt ruha darabokat és próbáltam mély álomba szenderülni.

Hallottam már Kris szájából is az üzenetet, így mikor Baekhyun visszajött, hogy elmondja csak leintettem , hogy nem fontos. Kölcsönkértem tőle egy alsónadrágot és magamra kapva a sötét folyosón szambáztam vissza a szobámhoz. – Reggel lesz elnézést kell kérnem tőlük. – ültem le az ajtó előtt és vártam egy picit, hogy Létra is elaludjon és feltűnésmentesen visszamehessek a saját ágyamba. Körülbelül egy óra múlva álltam fel a földről, mert már fázni kezdtem és halkan kinyitottam az ajtót. A saját ágyam felé néztem, de valaki elfoglalta így Létra ágya felé fordultam, hátha ott még van hely nekem is, de a látvány, ami fogadott szinte könnyeket csalt a szemembe. [Érzékeny típus vagyok, na…] Ott feküdt a földön hagyott ruháimmal együtt és ölelte azokat magához, mintha sose látná viszont a tulajdonosát.
-Fēngkuáng de. – suttogtam halkan a szavakat és az ágy szélére ültem.

Hamar sikerült elaludnom Tao pólóját és nadrágját ölelgetve. Éreztem rajta a mentolos spraye illatát, olyan volt, mintha csak mellettem feküdt volna. Egy álom kép kezdett kirajzolódni, Tao állt velem szemben és engem hívott, de Én nem mentem, bármennyire akartam a lábaim nem vittek. Egyre hangosabban kiáltottam a nevét, szinte már hisztérikusan. A szememből könnyek záporoztak, a hangom megrekedt, de Én tovább kiabáltam. Aztán Panda alakja egyre halványabb lett, majd eltűnt és egyedül maradtam a sötétségében. Izzadtan, levegő után kapkodva ébredtem. Körbenéztem a szobában, Lay Tao ágyán szétterülve feküdt és halkan horkolt. Aztán egy hosszú, vékony kart éreztem magam mellett. Lepillantottam, Tao édesen aludt mellettem, fejét kezein pihentette. Feje búbjára hajtottam a fejem. Éreztem, hogy haja még nedves, jól esett fel hevült bőrömnek a kellemes hűvösség. -Köszönöm, hogy bebocsájtást kaptam az életedbe. - suttogtam.

"Fourth date"

Reggel a telefonom kibaszott csörgésére keltem. Azt se tudtam hirtelen, hogy fiú vagy lány vagyok. Őrjöngve kerestem a hangosan zenélő készléket, majd a zöld gombot lenyomva bele ordítottam a telefonba.

- Mi a faszom van már?

- Nem mi a faszom, hanem jó napot.- szólt bele az egyik kísérő tanár.

- Elnézést, jó napot.

- Hol tetszik lenni drága Huang Zi Tao?- kérdezte kedvesen a vonal túlsó végén lévő, hangjából mégis éreztem, hogy csak nem akar jelentett rendezni.

- Otthon, miért?

- Hogy miért? Mondjuk azért, mert harminc x gyerek és két tanár várja, hogy idetolja a reptérre a seggét.- csapta le a telefont. Egyből az órámra néztem.

- A jó kurva életbe. Ilyen is csak velem fordul elő. - Kezdtem el őrült tempóba készülődni.

Reggel gondosan elpakoltam mindent, amire szükségem lehet és elsőként érkeztem a reptérre Lay társaságában. Már lassan indultunk becsekkolni, de a Pandámat még sehol sem láttam. Éreztem, hogy fel kéne hívnom, de a tanárom vöröslő arcát látva úgy gondoltam, ő már beszélt vele...Gyorsan pötyögtem neki egy sms-t: Ha nem játszanál egész éjszaka...talán nem aludnál el, lehet, hogy mormotának kéne nevezzelek??? A válasz szinte azonnal jött: Kapd be..... Válasz: Már megtörtént....

Így is tisztára remegtem már az idegtől, még ez hiányzott Kris. Mondhatom baromi kedves vagy. Legalább neked nem kéne ilyennek lenned. – szidtam magamban a buszon ülve Létrát. – Ha odaérek biztos kicsinálom. - fújtattam egy mérgembe.

- Mit tetszett mondani?- kérdezte egy öreg hölgy mellőlem.

- Jaj semmit. Leül?- álltam fel és inkább hátramentem és ott mérgelődtem tovább.

Már a gépen ültünk, mikor a hangosba egy csilingelő hang szólalt meg: Tisztelt Utasaink! Elnézésüket kérjük, de egy apró meghibásodás miatt később tudunk fel szállni. Kérjük mindenki maradjon a helyén! Köszönöm! "Apró meghibásodás? Szórakoznak velem? Miért nem maradtam otthon?" - gondoltam magamban. Reszkettem és izzadtam egyszerre, az ujjaim a karfába mélyedtek, az arcom fal fehérré vált, és egyre szaporábban vettem a levegőt. Közelgő pánikrohamomból egy igen erős zsibbasztó mulasztotta el. -Ez fájt. - dörzsöltem meg a vállam. Tao lihegve huppant le mellém, nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak. A haja egy jól szituált szénaboglyára hasonlított, ruhái pedig gyűrötten lógtak rajta. -Jobb ha csöndben maradsz és nem nevetsz,mert megjárod. - a Panda fenyegetést komolyan kell venni, így abbahagytam a nevetést és megpróbáltam úgy összefonni ujjaim, ujjaival, hogy senki ne lássa meg.

Apró mosoly húzódott arcomra, mikor ujjainkkal kezdett babrálni és még nagyobb lett, mikor néztem, ahogy bénázva próbálja elrejteni, hogy senki ne lássa meg.

- Te se nevess. – fenyegetett meg ő is, de tudtam nem gondolja komolyan.

- Amúgy ti még, hogy-hogy itt vagytok? Nem a gépen kéne lennetek?

- Hát…- kezdett bele Létra, de nem tudta folytatni.

- Nem hallottad a bemondót?- huppant le mellénk Lulu.

- Nem, de te meg felébreszhettél volna. - küldtem felé gyilkoló pillantásokat.

- Próbáltalak, de be se jutottam a szobádba. – ült el inkább mellőlünk.

- Most elüldözted szegényt. - nem foglalkoztam Kris nyavalygásával.

- Na miért is vagytok még itt?

-Na miért is vagytok még itt? - fordította felém teljes figyelmét rám Tao, mit sem törődve Luhannal, aki sértődötten vissza huppant az előttünk lévő ülésbe. A szám kiszáradt és egy árva szó nem jött ki rajta, amint belegondoltam, hogy mekkora bajok lehetnek egy "apró meghibásodásból" - Héj Létra! Minden oké? - csak nemlegesen megráztam a fejem. - Lulu mi a gond? Miért nem szállt még fel a gép? -Valami gigszer van, és megjavítják. - mondta Luhan, majd előre fordult. -Értem. - újra felém fordult - Nem lesz semmi baj, itt vagyok. - suttogta..."Hogy miért nem tud mindig ilyen kedves lenni?"- gondoltam magamban és egy apró mosoly terült szét az arcomon.

- Na indulás. - hallottuk meg a tanár nem túl kellemes hangját. – Nektek is ti hétalvók. Nem elég, hogy elkésel, még itt is rád kell várni?!- kérdezi szinte már üvöltve a tanár.

- Miért pont ő kellett második kísérőnek?!- kérdeztem nagyon halkan.

- Nem bírod?

- Ő nem bír engem. - válaszoltam Létrának és elindultam becsekkolni.

"Third date"

A tavaszi szünet gyorsan eltelt. Bár Tao nem örült mikor otthon, a saját ágyában ébredt. De nem mondhatja, hogy nem voltam vele, mivel miután felhívtam a szüleit, vagyis Luhant, hogy értesítse a szüleit, hogy nálunk van; összepakoltam és mentem velük. De nem aludtam náluk, mert anyuék úgy tudták, hogy haza költöztem. 

A suliban az igazgató behívatott minket és részletes beszámolót kért a szünetről..annyira azért nem mentünk bele a részletekbe, de megosztottuk vele, hogy fogalmazhatunk úgy, hogy barátok lettünk. 

Sőt mindenki meglepetésére Tao és Luhan együtt járnak suliba. 

Közeledett az osztály kirándulás napja is...mindenki nagyon várta, de én nem vagyok oda az ilyenekért, én inkább magányos farkas vagyok, az aki szeret elvonulni. Kivéve mikor Lay és Tao betámadják az angol házi miatt, vagy ebédnél.

-Héj Létra....- vágott hozzám Panda egy papír galacsint, ezzel gondolkodás menetem megszakadt - Mi jelent az, hogy con....con...basszus, kimondani is alig tudom....

-Conjunctivitis? - mondtam ki lustán.

-Basszus, legalább ne ilyen flegmán nyomnád. - repült az arcomba egy újabb galacsin.

-Te meg ne vágj a fejemhez folyton papír galacsint. - dobtam vissza - Egyébként kötőhártya gyulladást jelent.

-Tudtam....-szólt közbe Lay is.

-Persze. - nevettem.

Tavaszi szünet. Nem épp úgy telt, mint eddig, de nincs okom panaszkodni. Vagyis lenne, de inkább nem teszem.  Mikor visszatértünk a  suliba egyből a dirinél kötöttünk ki, de kivételesen csak jó dolgot hallott tőlünk, mivel csak azokat meséltük el.

-Héj Létra....- vágtam Krishez egy papír galacsint - Mi jelent az, hogy con....con...basszus, kimondani is alig tudom....

-Conjunctivitis? - mondta ki lustán.

-Basszus, legalább ne ilyen flegmán nyomnád. 

-Te meg ne vágj a fejemhez folyton papír galacsint. - dobta vissza - Egyébként kötőhártya gyulladást jelent.

-Tudtam....-szólt közbe Lay is.

-Persze. – nevettet létra és vele együtt én is. Leültem mellé és kicsit közelebb hajoltam hozzá. Szórakozni volt kedvem egy kicsit.

- Mennyiért is vállalsz nyelvleckéket? – kérdeztem talán kicsit túl érzékien.  Köpnyi-nyelni nem tudott hirtelen. Már épp válaszolt volna, mikor észrevettem Luhant egyedül bóklászni. Felálltam  Létra mellől és hangosan kiabálni kezdtem.

- Héé LULU, GYERE.- invitáltam oda hozzánk.

Ahogy az az idegesítő Panda az arcomba hajolt, legszívesebben beleharaptam volna alsó ajkába, de tudtam, hogy azt nem lehet, így csak nagy szemekkel néztem rá.

-Héé LULU, GYERE. - fordult el mellőlem, de nem ment olyan messzire, hogy hangjától ne szenvedjek halláskárosodást.

-Hangosabban nem megy? - morogtam és fenéken billentettem a hangoskodót.

-Létra....

-Hagyj most Tao....Nincs rád kedvem. - mérgelődtem. Idegesített ez a kirándulás. Időközben Luhan is megérkezett.

-Szia Kris! - köszönt vidáman, én pedig csak felálltam és kimentem a teremből....

- Ennek meg mi baja van?- kérdezte Lulu mikor odaért.  Éreztem, hogy megannyi szem bámul minket, hogy mi ketten mit csinálunk együtt, de nem érdekeltek.

- Nem tudom, utána megyek. - álltam fel, de Lay megállított.

- Szerintem hagyd magára egy kicsit. Az előbb mondta hogy nincs hozzád kedve. Majd visszajön, ha akar. Nagy fiú már.

- De…

- Semmi de, ülj le Panda.- utasított Lay.

- Mit mondtál?!- néztem rá nagy szemekkel.

- Panda. – mondta ki újra.

- Unicornis. – vágtam neki vissza.

Útközben találkoztam a tanárommal:

-Ó, Kris Jó reggelt! - köszönt kedvesen.

-Tanárnő! - válaszoltam gyorsan és tovább akartam volna menni, de nem engedett.

-Várod már a kirándulást? - "Témánál vagyunk..."- gondoltam magamban. 

-Persze Tanárnő, mindenki csak erről beszél. Találkozni a koreai társ iskolánkkal,

biztos nagyon....-kerestem a jó szót - ...élvezetes lesz.

-Az bizony. - kacagott fel - Egyébként nincs órád?

-Jelenleg nincs Tanárnő, lyukas órám van. Csak a mosdóba kell mennem.

-Ó, akkor nem is tartalak fel, nem sokára találkozunk Kris. Ja és szólnál az osztálynak, hogy mindenki válasszon párt magának?

-Persze Tanárnő.

-Nagyon köszönöm. - mondta és elviharzott. Bementem a mosdóba elvégeztem a dolgom, majd 10 percen keresztül bámultam magam a tükörben. A terembe menet a táblához mentem, felírtam a táblára,hogy: Mindenki válasszon magának párt a kirándulásra!!!! Tanárnő üzeni.  Majd vissza ültem a helyemre, bedugtam a fülembe a fülhallgatót és üvöltve hallgatni kezdtem a zenét.....

Mikor bejött Létra a terembe egyből a táblához ment és felfirkált rá valamit. Azonnal elolvastam és már mentem is Krishez, de ő csak üvöltötte a zenét. Először próbálkoztam, hogy hátha figyel, ha szólongatom, de semmi reakció.

- Figyelj.- vettem le a fülhallgatót a fejéről és szemébe néztem. – Mindegy hagyjuk.- hagytam magára és visszamentem Layhez és Luluhoz.

-Figyelj. - kivette az egyik oldalról a fülhallgatót, valószínű, az arcomra volt írva, hogy mit érezhetek, mert így folytatta - Mindegy hagyjuk. - felállt a mellettem lévő székről és vissza ment a fiúkhoz.

-Tao várj. - szóltam utána - Bocsi, mit szeretnél.

-Semmit. - mondta durcásan.

-Most megsértődtél?

-Nem....

-Akkor rendben, tényleg hagyjuk. - fordultam vissza asztalomhoz és bele mélyedtem a füzetembe. De hirtelen Tao megfogta a csuklóm és magával húzott, ki a teremből.

- Mi a picsa bajod van? Egész nap befelé fordulsz. Még Lulunak se köszöntél vissza.- választ vártam, így szemeibe néztem, de várhattam volna a világ végezetéig ő akkor se válaszolt volna. – Na mi van most már hozzám se szólsz?- vágtam bele a falba feje mellett. – Baszodj meg, Létra. – hagytam magára.

-Óóóó~ ha tudnád, hogy mi az én bajom, nem viselkednél így velem....-suttogtam és figyeltem a mérgelődő Pandát.  Ebben a suliban nem tudják, de irtózom a repüléstől. Amikor kicsi voltam, a nagyiékhoz mentünk karácsonyozni. A gépünk felszállt, de egy nagyobb légörvénybe kerültünk, mindössze 6 éves voltam. A gép ide-oda dobált. Kényszer leszállást kellett tennünk, de a legközelebbi Japán repülőtér 2 órányira volt, majdnem lezuhant a gép. A szüleim nem tudtak megnyugtatni, anyám karjai közt hangosan zokogtam. Azóta gyűlölök repülni, félek, hogy lezuhanunk, vagy valami meghibásodik és baj lesz. Elővettem a mobil, és egy sms-t kezdtem pötyögni Taonak: Gyere ki.....kérlek......

Magamban zsörtölödtem  tovább, mikor zsebemben rezegni kezdett a mobilom. Elővettem és megnéztem ki küldte az üzenet. Egy sóhaj kíséretében tettem vissza a telefont.

- Ki írt? – kérdezte Lulu.

- Szerinted?

- Ha Kris, akkor olvasd el. Biztos oka van arra, hogy egy seggfej. –kezdett el nevetni.

- Te sose beszélsz így. – lepődtem meg.

- Eltanultam ezt-azt, amióta nálatok lakom.

Elmosolyodtam, közben újra elővettem telefonom. Elolvastam a rövid üzenet és kisétáltam a teremből.

- Mi a baj?- ültem le mellé a földre.

Ahogy elém lépett hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Egy árva szó sem jött ki a torkomon. 

-Na mi van Létra? Beszélj, különben elmegyek.

-Ne menj el. - suttogtam. Megszorítottam a csuklóját és magam után húztam őt. Útközbe magam sem értem miért, de a kezem lejjebb csúszott és ujjaim összefonódtak ujjaival. A takarító raktárba löktem az ijedt fiút és magunkra zártam az ajtót. Töviről-hegyire elmeséltem neki mindent. Mikor befejeztem rögtönzött monológom, csak figyeltem őt, de egy szót sem szólt.

-Tao mondj már valamit.....

- Egy seggfej vagyok.- állapítottam meg.

- Hát néha eléggé tapló tudsz lenni…- kontrázott rá a Létra.

- Te beszélsz?!                        

- Na mi van,  Panduci mérges lett?

- Még egyszer így hívsz és.

- És mi lesz? Panduci megver? Nem félek tőled… nézett szemeimbe. Nem válaszoltam semmit. Egy pillanatig mozdulatlanul álltam, majd vadul ajkaira hajoltam.

-Azt hiszed ez majd változtat a dolgokon? - szakadtam el tőle zihálva.

-Csak reménykedem.... - támadt le újra. Hiába próbáltam ellenkezni a testem ösztönösen reagált közelségére. Kezem automatikusan inge alá csúszott, éreztem, ahogy hasizma megfeszül az érintésem alatt. 

-Ne Tao....elég....ne itt. - löktem el magamtól.

Gonosz mosolyra húzódott szám. Ujjaimat ingjén keresztül, lassan végighúztam felsőtestén, majd csuklóihoz kaptam. Megragadva kezeit feje fölé tettem és a falnak löktem.

- Még mindig Panducinak akarsz hívni? – hajoltam egyre közelebb arcához és úgy tettem fel a kérdést, majd ajkaimmal lágyan simogatni kezdtem arcát.

A kezeim hangosan csapódtak a falnak. Szorítása erős volt, de nem fájt. Sőt ellenkezőleg felizgatott, ahogy puha ajkai súrolták az arcom. Tehetetlen voltam. Nem hallottam mást csak a szapora lélegzésem visszhangját.

-En...engedj el. - ziháltam, időközben a nyakamra vándoroltak a büntető ajkak.

-Az kéne még....nem akarom, hogy megszökj. - morogta és aprót harapott a nyakamba. Felszisszentem, de nem a fájdalomtól. Teljes testét nekem nyomta. Éreztem erős merevedését a testemnek ütközni.

-Na mi az? Panducinak, már az is elég, ha megcsókol?

-Rossz vagy Létra.....

-Kihozod belőlem. - haraptam fülcimpájába, ajkai gyorsan tapadtak rám, hogy nyögését ne hallják meg. Rám nézett a szemei izzottak az általam felkeltett vágytól.

Egyik kezem vándorútnak indult oldalán. Kihúztam nadrágjából ingjét és hasát kezdtem el bebarangolni. Lábai közé férkőztem egyik lábammal és harapdálni kezdtem a vékony bőrt nyakán. elengedtem kezeit és lassan gombolni kezdtem ingjét ügyelve arra, hogy véletlenül mindig hozzáérjek egy picit meztelen testéhez. Vetkőztető akcióm közben lábai közt pihenő térdemet egyre magasabbra emeltem, még nem lassan elértem ágyékához.

- Úgy érzem másnak is problémái akadtak. – mosolyodtam el.

- Úgy érzem másnak is problémái akadtak. – felém villantotta gonoszkás féloldalas mosolyát, amitől rögtön beindultam...nem mintha nem lettem volna már így is, de mosolya csak rátett még egy lapáttal. A testem remegett, egy részem azért, mert mindennél jobban akartam őt, egy részem pedig a félelemtől. Attól tartottam, valaki ránk nyit. 

-Remegsz, mint egy nyárfa levél. - állapította meg Tao is. 

-Félek...

-Nincs mitől, az ajtó zárva. Kris akarlak. - amikor nem a gúny nevemen hív, tudom,hogy nem viccel. Lassan lefejtette rólam az egyen ruha zakót, majd az inget. Övemet kezdte babrálni, pár másodperc múlva nadrágom magától csúszott lefelé. Én szinte egyszál magamban voltam, míg ő majdnem felöltözve. Remegő kezekkel

megszabadítottam ruháitól, közben végig egymás tekintetébe fulladoztunk. Tao közelebb lépett megcsókolt és a fal felé fordított.

-Gyors leszek. Ígérem.... Ne félj Kris. - ahogy kimondta már bennem is volt. Lassan ringatta a csípőjét, a mellkasomnak nyomódott. Egyre jobban fokozta a tempót, egyik kezével befogta a számat.

- Gyors leszek. Ígérem… Ne félj Kris.- mondtam és elmerültem benne. Lassan ringatóztam először, majd egyre gyorsítottam a tempón. Egyik kezemmel befogtam száját. Elengedtem és magam felé fordítottam. Hátát a falnak támasztottam, lábait felemelte és derekam köré kulcsoltam őket, majd abban a tempóban folytattam, ahol abbahagytam. Kezem helyett ajkaimmal fogtam be száját és vadul faltam puha ajkait, miközben egyre mélyebben merültem el a kanadaiban.  Elválltam már vörössé vált ajkaitól és nyakához hajoltam.  

Éreztem, ahogy a lábaim egyre gyengébbek lesznek, de Panda erősen fogott. 

-Taoh~....én...én....

-Élvezz el nekem Kris. - suttogta a fülembe és abban a pillanatban átbillentem a csúcsponton. A testem gyönyör mámorban úszott, éreztem, ahogy Tao is elélvez bennem. Homloka a vállamon pihent. Mindketten kuncogni kezdtünk. Kicsúszott belőlem, amitől kicsit összerándult az arcom.

-Jól vagy? - kérdezte aggódva.

-Tökéletesen. - vigyorogtam rá. 

-Jó téged így látni. - szűzies csókot lehelt ajkaimra, majd hozzám vágta a ruháim - Öltözz, mert elkésünk.