- Maguk mit csinálnak?- kérdezte a tanár értetlenül.
- Aludtunk. - ültem fel az ágyon és néztem rá álmosan.
- De miért egy ágyban? Kettő van egy szobában ha még nem vették volna észre.
- Mi a szen…
- Tao nyugi. - ült fel Kris is. - Nem tudom sikerült-e rendesen körülnéznie, de ha igen láthatja, hogy a másik ágy az foglalt.
-Fiam!- üvöltött Lay fülébe - Maga meg mit keres itt?
-Alszok...- dörmögte vissza. Mi pedig jót nevettünk. A tanár vöröslő fejjel vágtatott ki a szobából. -Örülök, hogy vissza jöttél...- súgtam Tao fülébe.
-Kellemes volt melletted ébredni....- jött a válasz.
-Hát ti meg mit susmorogtok?
-Semmi közöd hozzá...unikornis. - Tao hozzá vágta a párnáját. –
Panda. - Lay párnája engem talált el, a két fiúból kitört a nevetés, én meg fogtam magam és jól hozzájuk vágtam a párnám. A szoba közepén állva nevettem, még a két idióta a fejüket vakargatta.
- Egyébként miért keltünk ilyen korán? – nézett hirtelen Lay a szobában lévő órára.
- Fogalmam sincs. - rántottam meg vállam. – Kris?
- Látom figyeltetek tegnap. Bár tudom Panda, hogy a te gondolatid messze jártak. - ült le mellém és húzott közel magához.
- Yaa.- vágtam fejbe és hajoltam volna közel hozzá, de egy hang visszatartott.
- Ti…- nézett ránk Lay értetlenül.
- Mi van unicornis megkukultál?- kérdeztem felé fordulva és jót nevettem arcán.
- Panda. –csapott fejemre Kris. – Egyébként, azért kellett ilyen korán kelnünk, mert ma van az erdei túra.
- Ne terelj…
-Ti....- nézett hatalmas szemekkel Lay.
-Mi van unicornis, megkukultál? - kérdezte Tao, és kinevette a minket figyelő fiút.
-Panda.- csaptam egyet a fejére, amitől csöndbe maradt ugyan, de az oldalamba fúrta egyik ropi ujját - Egyébként, azért kellett ilyen korán kelnünk, mert ma van az erdei túra.
-Ne terelj... - hunyorgott felénk.
-Igen, Létra ne terelj.
-Én nem...hjjaaa~ miért engem néz mindenki? - az arcom izzott, a tenyerem izzadt - Te ebben ugyan olyan ludas vagy. - motyogtam Taonak.
-Na bökje már ki valaki, hogy mi folyik itt. - 10 perc hosszú, és igen kínos csend következett.
-Basszus, akkor mondom én...Létra, illetve Kris és én együtt vagyunk. - Lay szemei, az enyémmel együtt hatalmasra kerekedtek.
- Mi van? Ennyire felfoghatatlan a dolog?
- Hát eléggé.- mondta Lay. – Elég fura, hogy pont ti ketten.
- Miért fura? – vágtam a szavába. – Elég sok minden történt mióta te nem legyeskedsz körülöttem. nyújtottam rá nyelvem. – Tudom, hogy haragudtál rám Lulu miatt, de amint láthatod már nem akarom eltenni láb alól és ez az egész Krisnek köszönhető.
- Úgy tűnik valakinek sikerült megszelídítenie.
- Hééé… lehet, hogy szeretem ezt a barmot. – küldtem egy mosolyt Létrának, majd unicornishoz fordultam. – de attól még nem változtam meg.- landolt egy párna a képében.
Lay mellett egy új ember tudta meg Tao valódi érzésit....én. Tehát szeret, persze egész reggeli közben vigyorogtam, mint a tejbe tök. Reggeli végén kisebb csoportokra osztottak minket. Pandával a szomszédjainkat kaptuk párba, Chanyeol-t és Kai-t. Szegény Kai elveszett a 3 létra között. Mindenki jót nevetett kis csapatunkon. Bevallom sajnáltam, hogy nem Sehunnal kerültem össze, de az úton az erdő felé jót elnevetgéltünk, ezzel nem kis fejfájást okozva Pandának. Leszálltunk és félrehúzott:
-Ma reggel bevallottam, hogy szeretlek, és te ezzel a Sehun gyerekkel vagy?
-Jaj, ugyan, ne legyél már féltékeny...én is szeretlek. - kacsintottam rá és miután körbenéztem, hogy nem figyel-e senki gyors csókot leheltem ajkaira.
-Meggyőztél. - vigyorgott. Elindultunk és valami furcsa, rossz érzés kerített hatalmába. Szinte még be sem értünk mikor valaki hangosan felkiáltott, hogy mindenki rohanjon, mert egy sár lavina zúdul le a hegyről. Azonnal rohanni kezdtünk, de elszakadtam a többiektől, aztán hirtelen minden elsötétült.
Mikor ajkai érintették az enyémet éreztem, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mondott, még ha csak egy rövidke pillanat is volt az egész. Boldogan, levakarhatatlan mosollyal indultam neki az erdőnek, de a mosoly hamar eltűnt arcomról, mikor pánik tört ki és még az együtt lévő osztály szétszéledt a felénk tartó sár lavina miatt… Szememmel mindenhol kerestem a már percek óta eltűnt Létrát és reménykedtem, hogy a lemaradt csoporttal van, de mikor az a pár ember beért a megkönnyebbülés helyett valami teljesen más kezdett el eluralkodni testemen.
- Kris hol van? – rohantam oda az első emberhez akit megláttam ,majd mindenkit végigkérdeztem, de semmi…
- HOL A JÓ BÜDÖS FRANCBA VAN AZ AZ IDIÓTA?!- üvöltöttem, majd térdre rogyva könnyeimmel kezdtem küszködni.
- Hé, Tao nyugi.- jött oda Lay és ölelt magához.
Körül vett a sötétség. Valami lehetett a mellkasomon, mert alig tudtam levegőt venni, a szemhéjam, mintha vas függöny lenne, hiába próbáltam kinyitni a szemem nem ment. Egyre jobban úrrá lett rajtam a néma csönd és a feketeség. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de hangokat kezdtem hallani. Férfi hang, női hang, Luhan és Lay hangja, de ami a leginkább felkeltette bennem a reményt, Tao rekedt hangja volt. Engem hívtak, hiába próbáltam kinyitni a szám, egy hang nem jött ki. Kezeket éreztem a fejem körül, hosszú ujjak fonták be arcom, Tao keze. -MEGTALÁLTAM! - kiabálta, de ez nem Tao, akkor ki lehet? Ki talált rám? Miért nem Tao? Tao ments meg....A súly egyszer csak megszűnt a mellkasomon és újra mély csendbe burkolózott a világ.
- Tao, gyere, mag van. - jött oda Lulu, mivel én már képtelen voltam másra figyelni, csak a Létra nevét üvöltöttem és minden mást kizártam.
- Mondd, hogy nincs semmi baja. – fordultam vele szembe aggódó arccal.
- Nincs semmi baja… - húzott maga után. Dobtam, hogy hazudik mégis képes volt egy picit megnyugtatni ez a pár szó.
- Ki talált rá?- kérdeztem monoton.
- A mentős. – mutatott előre, ahol kisebb tömeg vette körbe a földön fekvő Létrát és a mellette guggoló férfit. Könnybe lábadt szemem és azonnal a kanadai mellett teremtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése