Tao eltűnt egy időre mikor is Sehunhoz fordultam segítségért. Ismertem már annyira , hogy tudjam ilyenkor jobb egyedül hagyni. Még ha segíteni szeretnénk neki mi képtelenek vagyunk rá...
- Luhan. – szólított meg a mellettem álló.
- Hmm?
- Min gondolkoztál?
- Semmin…Vagyis. –folytattam, de ahogy szemeivel enyémbe nézett hirtelen egy hang se jött ki a torkomon. – El kellene mondanunk neki.
- Nem mondhatjuk el, engem gyűlöl.
- Nem gyűlöl csak másképp fejezi ki, hogy ha aggódik vagy ha féltékeny, olyankor előjön a bunkó énje. Engem több éven keresztül terrorba tartott, csak, mert nem bírta, hogy a szüleink összejöttek.
- Ti nem is vagytok tesók?
- Nem, csak féltestvérek, de az én szememben ő a világ legjobb testvére. Ha Kris nincs talán…- de mondatomat már nem tudtam befejezni, mert valami puha ért ajkaimhoz.
Nem derülhetett ki, hogy aznap éjjel mi találkoztunk Luhannal, valószínű Tao ki is nyírna, amilyen idióta. Nem tudtam ellen állni, ajkai szinte hívogattak, nem hallottam mást a fejemben, csak azt,hogy: Csókold meg! Kapd le! Gyerünk Sehun, meg tudod csinálni....Hát őrült vagyok én? Igen, azt hiszem az vagyok. Amit megtettem úgy éreztem rosszat cselekedtem, így nemes egyszerűséggel felálltam és kimentem. Nem vettem észre a felém közeledő apró nővérkét és szegénynek olyan hévvel neki mentem, hogy fenékre ült.
-Öregem, figyelj már előre is. - segítette fel Tao, az elesett lányt.
-Semmi bajom Tao, jól vagyok. - mentegetőzött, de erősen dörzsölgette hátsó felét.
-Sajnálom. - hajoltam meg mélyen.
-Jól teszed!
-Miért kell neked beleszólni? - akadtam ki - Mi közöd van az egészhez?
-Mit dumálsz, te kis görcs?
-Jól hallottad! Miért kell neked mindenbe belepofáznod? - löktem meg kicsit Taot, aki persze ütött volna vissza, de kitértem előle.
Egy darabig csak ültem a gépek monoton csipogása mellett. Nem értettem semmit ami körülöttem történt, vagy csak nem vagyok tisztában mit is érzek pontosan?...
- Ahhj. – sóhajtottam egy nagyot és elindultam, hogy visszamenjek a szállásra. Csend volt az egész kórházban, mindaddig még be nem fordultam az egyik folyosón.
-Öregem, figyelj már előre is. – hallottam meg Tao hangját..
-Semmi bajom Tao, jól vagyok. – hangzott el egy női hang.
-Sajnálom. – pillantottam meg Sehunt, ahogy éppen bocsánatkérésképpen meghajol.
-Jól teszed!
-Miért kell neked beleszólni? - akadtam ki - Mi közöd van az egészhez?
-Mit dumálsz, te kis görcs?
-Jól hallottad! Miért kell neked mindenbe belepofáznod?
- Héé. Te.- mutattam Tao felé. – Told be a segged Kris mellé. – Te, pedig velem jössz.- ragadtam csuklón a másik fiút és húzni kezdtem magam után.
Hosszú ujjak fonódtak a csuklóm köré, majd Luhan húzni kezdett. Ahhoz képest, hogy milyen gizda, elég jó erőben volt. A kórház tetőjén kötöttünk ki.
-Még is mi a franc volt ez? - üvöltötte a képembe.
-Nem tudom, elborult az agyam. Stresszelek Kris miatt, a fejemben kavarognak a gondolatok, azt se tudom ki vagyok. - összeroskadtam és a hideg betonon térdeltem, a könnyeim maguktól potyogni kezdtek. Luhan elém guggolt és bátorításképp megszorította a vállam. Átmásztam törökülésbe, kezét lecsúsztattam az ölembe ejtett kezemhez. Ujjait figyelve beszélni kezdtem:
-A szüleim iszonyat gazdagok, viszont borzasztóan hülyék. Nekik minden a pénz körül forog, én mintha nem is léteznék. Azt sem érdekelte őket, hogy elutazok Amerikából, az sem érdekelte őket, hogy szinte a fél életemet Krisséknél töltöttem. Szinte már náluk laktam. Ha ő nincs már valószínű alulról szagolnám az ibolyát...
-Ezt hogy érted? - kérdezte Luhan.
-Azáltal, hogy a szüleim szinte eltaszítottak maguktól azzal, hogy nem érdekelte őket, élek vagy halok; úgy éreztem nincs helyem a világban. Egy nap Krisék házában volt valami összejövetel. A ház tele volt emberekkel. Mindenki nevetett és jól érezte magát. Egy sötét pillanatban elindultam a fürdőszobába, beszedtem egy fél doboz altatót, tele engedtem a kádat és ruhástól, mindenestül befeküdtem. Ha Kris nem jön be....talán megfulladok, ugyanis már elmerülve talált rám. Nem is emlékszem, hogy mi történt miután beültem a forró vízbe. Most pedig ő lebeg élet-halál közt, és egyszerűen tehetetlen vagyok, úgy érzem semmit nem tudok érte tenni.
-Már azzal sokat segítesz ha mellette vagy és beszélsz hozzá. - Luhan összefonta ujjait, ujjaimmal.
-Ezt ne csináld. - motyogtam és kihúztam a kezem.
-Mi a baj?
-Luhan...azt hiszem...én....hogy is mondjam?
-Én is azt hiszem. - mosolygott rám kedvesen és megint a kezem után nyúlt, de ezúttal rántott rajtam egy kicsit. Épp csak annyira, hogy előre billenve, újabb csókba invitáljon.
"Büdös van, a mellkasom sajog. Hol vagyok és ki csikizi a talpam?" - kérdések tömkelege tódult az agyamba. Éreztem, ahogy valaki a kezemet szorongatja. A talpamról a csikiző érzés egyre feljebb haladt, végig a lábfejemen, aztán a vádlim, majd a combom. "Jesszus, ez a valami mindjárt eléri a....Kris nyisd ki a szemed! NYISD KI!" - parancsoltam magamnak.
-Ó hát felébredtél?! - kérdezte egy alacsony, hófehérbe öltözött lány, nyitottam volna a szám, hogy megkérdezzem ki ő, de nem engedett szóhoz jutni - Nem vagyok sem angyal, sem Isten, bár a másodiknak tudnék örülni. - kuncogott - Rory vagyok! A te saját ápolód. A barátodtól tudom - mutatott a mellettem alvó Panda felé - hogy szereted ha Krisnek hívnak. Meg valami Létráról karattyolt, de azt a részt nem értettem. Na a lábad tiszta. Később visszajövök ellenőrizni az infúziód. -Köszönöm. - krákogtam.
-Nem tesz semmit, a munkám végzem. - mélyen meghajolt és elindult kifelé, de az ajtónál vissza fordult - Úgy látom, ez a srác, ha jól értettem Tao a neve, nagyon aggódott érted. Biztosra veszem, hogy legjobb barátok vagytok.
-Azok...a legjobbak. - mosolyogtam kedvesen Roryra.
Amikor betették a mentőbe kérdés nélkül ültem be mellém. Nem izgatott, hogy mindenki árgus szemekkel nézett minket, nem tulajdonítottam neki nagy feneket, csak megfogtam az eszméletlenül fekvő Létra kezét és vártam, hogy elinduljunk. Az út a kórházig egy örökké valóságnak tűnt mégis valamiféle megkönnyebbülés lett úrrá rajtam mikor a hátsó ajtók nyílni kezdett és Létrát betolták a kórházba. Egy kedves nővért kapott ez a szerencsés tökfilkó. Rory nagyon kedves volt, még engem is megnyugtatott, hogy figyeljem meg nem lesz semmi baj, de ha tovább aggodalmaskodom belém nyom egy adag nyugtatót.
- Azért arra nem lesz szükség. – húzódott egy halvány mosoly a arcomra és leültem a szobában lévő kanapéra. Egy ideig csak előre bámulva néztem a mozdulatlan testet, majd minden elsötétült előttem…. elaludtam.
Percekkel később keltem csak fel. Megdörzsöltem szemeim és az ágyra pillantottam…
Panda, szemeit törölgetve nézett fel rám. Gyorsan úgy tettem, mintha aludnék még.
-Tudom, hogy nem alszol. Hallottalak Roryval.
-Mély kómában vagyok, nem emlékszel? - motyogtam. Egy ujj fúródott a bordáim közé, annyira fájt ez az apró mozdulat is, hogy csillagokat kezdtem látni - Idióta.
-Ez nem törés, csak zúzódás...ne picsogj. - villantotta felém félmosolyát, amit tudja, hogy imádok. Egyre közelebb jött felém.
- Nem érdekelsz. Fájdalmat okoztál.
- Baszd meg Létra!
- Baszd meg Létra! - fordítottam neki hátát és elindultam. az ajtóban még megálltam. – Meg se érdemelted…- szinte köptem felé a szavakat és az ajtót behúzva magam mögött egyedül hagytam. A folyosón már ott voltak a többiek. Luhan és Lay aggódó tekintettel néztek rám. Nyugi, semmi baja. – mondtam nekik majd elsétáltam mellettük.
- Már megint mi történt?- jött utánam Lulu, majd pár lépéssel mögötte Lay is befutott.
- Csak a szokásos. Előjött a nem épp kedves énje.
"Mit nem érdemlek meg? Ebbe meg mi üthetett,fájdalmat okoz és még neki állj feljebb...chöö" Rory lépett be egy mappával a kezében.
-Nyugi,nincs nálam szivacs,békével jöttem.- nevetett.
-Legalább neked jó a kedved. - morogtam.
-Rosszkor jöttem?
-Nem....
-Hmmm~ a szerelem nem könnyű. - nézett fel a mappájából.
- Én nem....
-Cssss-pssszzttt~ Stabil. Küldöm a fürdetőd.
-Fürdető? - és Rory sehol,majd két perc múlva Taot rángatta maga után.
- Én be nem megyek hozzá. – kezdtem el hisztizni.
- Késő bánat már bent vagy. – zárta ránk az ajtót Rory.
- Héé nyisd ki.- dörömböltem, de nem sikerült vele semmit elérnem.
- Neked meg mi bajod?- hallottam a hátam mögül.
- Semmi. – ültem le az ágy mellett lévő székre és duzzogtam tovább. Percekig csak magam elé néztem, majd megszólaltam.
- Vetkőzz.
- Minek?- nézett rám hatalmas szemekkel.
- Nyugi nem akarok semmit. Ha szexelni szeretnék akkor máshogy kezdeném…- kis hatásszünetet tartottam. – Csak meg akarlak tisztítani. – nyúltam az ágy melletti lavorba és kinyomtam a szivacsot.
Megpróbáltam felemelni a kezem, de nem jött össze. Félúton egy újabb csillagos fájdalom hullám futott végig a testemen. Az arcom eltorzult, egy hang nem jött ki a torkomon. Panda nagyot sóhajtott letette a szivacsot és a pólómért nyúlt.
-Dőlj előre. - mondta, én pedig ellenvetés nélkül, amennyire tudtam előre hajoltam. Lassan lehúzta rólam a kinyúlt, imitt-amott szakadt felsőt. Egy hatalmas kötés volt a testemen.
-Mint egy múmia. - motyogtam, erre Tao elmosolyodott. Nem szólt semmit, csak elkezdte a hátamat dörzsölni, a kellemesen meleg szivaccsal. A bizsergető érzés hatására behunytam a szemem, és egy nagy sóhaj szakadt fel belőlem. Aztán a vállamat puha ajkak érintették. -Tao mit csinálsz? - kérdeztem rekedt hangon.
- Tisztítlak. Tudod fürdető. – emeltem szeme elé a szivacsot, közben hatalmas mosoly húzódott arcomra, majd a vízbe tettem, kinyomtam és újra bőréhez érintve finoman tisztítgattam tovább, de nem tudtam ellenállni, ahogy csupasz bőre ott van előttem. Érinteni akartam. Érezni bőrének melegséget… mégis próbáltam megállni. Megállni, hogy ujjaim közül ne csússzon ki a vizes szivacs, hogy számmal ne vegyen birtokba ajkait… hogy ne teperjem le azonnal. – Kész vagy. – dobtam le a szivacsot.
A testem minden kis porcikája, azonnal reagált a kellemes érintésre. Teljesen libabőrös lettem, közben egyre forróbbnak éreztem magam körül a levegőt. A szivacs hangos csattanása hozott vissza. -Kész vagy.
-Köszönöm. - mondtam és hirtelen hányingerem lett- Tao...kérlek, a tálat.
-Milyen találat? - esett pánikba és elkezdett az ágy körül keresgélni, de már késő volt. Valami furcsa, vörös folyadék távozott a szervezetemből - Kris...ez...ez....
-Vér. - fejeztem be helyette - Hívd Roryt meg egy orvost. - éreztem, ahogy minden erő ki száll belőlem - Tao. - nyögtem végszóként és újra elsötétült a világ. Annyit hallottam még, ahogy a többiek berohannak és Rory az orvossal konzultál gyorsan, hogy valószínű belsővérzésem van. Éreztem, ahogy a vér egyre jobban folyik szét a takarómon.
Mikor a szavak elérték agyamat és értelmezni is tudtam őket egyből hívtam Roryt, aki egy orvos kíséretében pillanatok alatt ott termet, de az ajtót az orromra csapták. Kint álltam, mint egy szobor és néztem be, de az üveget egy harmadik személy, aki kicsit később érkezett, eltakarta, így csak a fehér ajtóval szemeztem…
- Tao, mi történt? – jött oda Lulu aggódva.
- Kris…Kris…- de képtelen voltam elmondani.
- Gyere, menjünk.- karon ragadott és elvitt. Nem tudom hova mentünk. Semmit nem érzékeltem a külvilágból. habár eszméletemnél voltam, mégis egy rongybabához hasonlítottam a legjobban. – Sehun segíts! – kiabált egyet Lulu, ami valamilyen szinten felébresztett a rémületből.
- Mi történt? – jött oda.
- Nekem nem kell az ő segítsége. – szólaltam meg erőtlenül és löktem le magamról kezét.
A külvilágból semmit nem érzékeltem, a vaksötétben ragadtam. Néha egy-egy kósza hangfoszlány éreztette velem, hogy élek. Bár kitudja, lehet, hogy az agyam csak a szeretteim hangjával akar üzenni, hogy itt a vége?! Fogalmam sincs, de amíg hallhatom Tao, Lay, Sehun és Luhan hangját, addig minden rendben. De várjunk csak, Sehun és Luhan egy elég érdekes beszélgetést folytatott le a szobámba:
-El kellene mondanunk Taonak.
-Nem mondhatjuk el, engem gyűlöl.
-Nem gyűlöl, csak másképp fejezi ki, hogy ha aggódik vagy ha féltékeny, akkor előjön belőle a bunkó énje. Engem több éven keresztül terrorba tartott, csak, mert nem bírta, hogy a szüleink összejöttek.
-Ti nem is vagytok tesók?
-Nem, csak féltestvérek, de az én szememben ő a világ legjobb testvére. Ha Kris nincs talán....-
"Mi ez a csend?" - gondoltam magamban, miközben szinte kihallgattam a két fiút.
-Sehun ez mi volt? - Luhan hangja remegett.
-Egy csók.... - és itt egy újabb film szakadás. Az agyam mindig a legjobb résznél kapcsol ki.
- Neked meg hol a kezed? – értem vissza Kris szobájához.
- Tao.- nyögte ki nevem Sehun csodálkozva.
- Igen így hívnak, de nem ezt kérdeztem.
- Tao kérlek. - Jött oda Luhan. – Ő nem csinált semmi rosszat.
- Chh… - hagytam ott őket és nem foglalkoztam velük. – „Végülis nem az én dolgom.”- Bementem a kórterembe és leültem az ágy melletti kis székre. Sokáig néztem a mozdulatlan testet, ami a fehér ágynemű közt, gépekre kötve feküdt . Aggódtam érte és mardosott a bűntudat, hogy megint egy utolsó szemétláda voltam. Lehet, hogy a végén már előjött a kedves énem, de akkor se kértem rendesen bocsánatot tőle és féltem, hogy egy darabig nem tehetem meg…
- ÉBRESZTŐ HÉTALVÓK-.- hallottam meg a tanár hangját. Próbáltam szemeimet kinyitni és valamennyire magamhoz térni, hogy mielőtt ideér hozzánk, már ne az a látvány fogadja, ami most van, de…
- Maguk mit csinálnak?- kérdezte a tanár értetlenül.
- Aludtunk. - ültem fel az ágyon és néztem rá álmosan.
- De miért egy ágyban? Kettő van egy szobában ha még nem vették volna észre.
- Mi a szen…
- Tao nyugi. - ült fel Kris is. - Nem tudom sikerült-e rendesen körülnéznie, de ha igen láthatja, hogy a másik ágy az foglalt.
-Fiam!- üvöltött Lay fülébe - Maga meg mit keres itt?
-Alszok...- dörmögte vissza. Mi pedig jót nevettünk. A tanár vöröslő fejjel vágtatott ki a szobából. -Örülök, hogy vissza jöttél...- súgtam Tao fülébe.
-Kellemes volt melletted ébredni....- jött a válasz.
-Hát ti meg mit susmorogtok?
-Semmi közöd hozzá...unikornis. - Tao hozzá vágta a párnáját. –
Panda. - Lay párnája engem talált el, a két fiúból kitört a nevetés, én meg fogtam magam és jól hozzájuk vágtam a párnám. A szoba közepén állva nevettem, még a két idióta a fejüket vakargatta.
- Egyébként miért keltünk ilyen korán? – nézett hirtelen Lay a szobában lévő órára.
- Fogalmam sincs. - rántottam meg vállam. – Kris?
- Látom figyeltetek tegnap. Bár tudom Panda, hogy a te gondolatid messze jártak. - ült le mellém és húzott közel magához.
- Yaa.- vágtam fejbe és hajoltam volna közel hozzá, de egy hang visszatartott.
- Ti…- nézett ránk Lay értetlenül.
- Mi van unicornis megkukultál?- kérdeztem felé fordulva és jót nevettem arcán.
- Panda. –csapott fejemre Kris. – Egyébként, azért kellett ilyen korán kelnünk, mert ma van az erdei túra.
- Ne terelj…
-Ti....- nézett hatalmas szemekkel Lay.
-Mi van unicornis, megkukultál? - kérdezte Tao, és kinevette a minket figyelő fiút.
-Panda.- csaptam egyet a fejére, amitől csöndbe maradt ugyan, de az oldalamba fúrta egyik ropi ujját - Egyébként, azért kellett ilyen korán kelnünk, mert ma van az erdei túra.
-Ne terelj... - hunyorgott felénk.
-Igen, Létra ne terelj.
-Én nem...hjjaaa~ miért engem néz mindenki? - az arcom izzott, a tenyerem izzadt - Te ebben ugyan olyan ludas vagy. - motyogtam Taonak.
-Na bökje már ki valaki, hogy mi folyik itt. - 10 perc hosszú, és igen kínos csend következett.
-Basszus, akkor mondom én...Létra, illetve Kris és én együtt vagyunk. - Lay szemei, az enyémmel együtt hatalmasra kerekedtek.
- Mi van? Ennyire felfoghatatlan a dolog?
- Hát eléggé.- mondta Lay. – Elég fura, hogy pont ti ketten.
- Miért fura? – vágtam a szavába. – Elég sok minden történt mióta te nem legyeskedsz körülöttem. nyújtottam rá nyelvem. – Tudom, hogy haragudtál rám Lulu miatt, de amint láthatod már nem akarom eltenni láb alól és ez az egész Krisnek köszönhető.
- Úgy tűnik valakinek sikerült megszelídítenie.
- Hééé… lehet, hogy szeretem ezt a barmot. – küldtem egy mosolyt Létrának, majd unicornishoz fordultam. – de attól még nem változtam meg.- landolt egy párna a képében.
Lay mellett egy új ember tudta meg Tao valódi érzésit....én. Tehát szeret, persze egész reggeli közben vigyorogtam, mint a tejbe tök. Reggeli végén kisebb csoportokra osztottak minket. Pandával a szomszédjainkat kaptuk párba, Chanyeol-t és Kai-t. Szegény Kai elveszett a 3 létra között. Mindenki jót nevetett kis csapatunkon. Bevallom sajnáltam, hogy nem Sehunnal kerültem össze, de az úton az erdő felé jót elnevetgéltünk, ezzel nem kis fejfájást okozva Pandának. Leszálltunk és félrehúzott:
-Ma reggel bevallottam, hogy szeretlek, és te ezzel a Sehun gyerekkel vagy?
-Jaj, ugyan, ne legyél már féltékeny...én is szeretlek. - kacsintottam rá és miután körbenéztem, hogy nem figyel-e senki gyors csókot leheltem ajkaira.
-Meggyőztél. - vigyorgott. Elindultunk és valami furcsa, rossz érzés kerített hatalmába. Szinte még be sem értünk mikor valaki hangosan felkiáltott, hogy mindenki rohanjon, mert egy sár lavina zúdul le a hegyről. Azonnal rohanni kezdtünk, de elszakadtam a többiektől, aztán hirtelen minden elsötétült.
Mikor ajkai érintették az enyémet éreztem, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mondott, még ha csak egy rövidke pillanat is volt az egész. Boldogan, levakarhatatlan mosollyal indultam neki az erdőnek, de a mosoly hamar eltűnt arcomról, mikor pánik tört ki és még az együtt lévő osztály szétszéledt a felénk tartó sár lavina miatt… Szememmel mindenhol kerestem a már percek óta eltűnt Létrát és reménykedtem, hogy a lemaradt csoporttal van, de mikor az a pár ember beért a megkönnyebbülés helyett valami teljesen más kezdett el eluralkodni testemen.
- Kris hol van? – rohantam oda az első emberhez akit megláttam ,majd mindenkit végigkérdeztem, de semmi…
- HOL A JÓ BÜDÖS FRANCBA VAN AZ AZ IDIÓTA?!- üvöltöttem, majd térdre rogyva könnyeimmel kezdtem küszködni.
- Hé, Tao nyugi.- jött oda Lay és ölelt magához.
Körül vett a sötétség. Valami lehetett a mellkasomon, mert alig tudtam levegőt venni, a szemhéjam, mintha vas függöny lenne, hiába próbáltam kinyitni a szemem nem ment. Egyre jobban úrrá lett rajtam a néma csönd és a feketeség. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de hangokat kezdtem hallani. Férfi hang, női hang, Luhan és Lay hangja, de ami a leginkább felkeltette bennem a reményt, Tao rekedt hangja volt. Engem hívtak, hiába próbáltam kinyitni a szám, egy hang nem jött ki. Kezeket éreztem a fejem körül, hosszú ujjak fonták be arcom, Tao keze. -MEGTALÁLTAM! - kiabálta, de ez nem Tao, akkor ki lehet? Ki talált rám? Miért nem Tao? Tao ments meg....A súly egyszer csak megszűnt a mellkasomon és újra mély csendbe burkolózott a világ.
- Tao, gyere, mag van. - jött oda Lulu, mivel én már képtelen voltam másra figyelni, csak a Létra nevét üvöltöttem és minden mást kizártam.
- Mondd, hogy nincs semmi baja. – fordultam vele szembe aggódó arccal.
- Nincs semmi baja… - húzott maga után. Dobtam, hogy hazudik mégis képes volt egy picit megnyugtatni ez a pár szó.
- Ki talált rá?- kérdeztem monoton.
- A mentős. – mutatott előre, ahol kisebb tömeg vette körbe a földön fekvő Létrát és a mellette guggoló férfit. Könnybe lábadt szemem és azonnal a kanadai mellett teremtem.
- Tao, gyere már.
- Mégis hova?- kérdeztem tök értetlen fejet vágva. Nem tudtam, hogy a létra hova akar elrángatni, mikor még mindenki ott van és hallgatja a tanárt. – Körülnéz.- Hova tűntek a többiek?- néztem rá.
- Mondjuk elmentek kipakolni.
- De mikor?
- Te tényleg nem aludhattál sokat, na gyere.- ragadt csuklón és húzni kezdett maga után
"Akár egy ólom madár..." - gondoltam magamban, a hosszú kollégiumi folyosó legvégén kaptunk szobát, a szembe szomszédaink két koreai fiú volt, valami Kai meg...a másik fiú nevére nem emlékszem csak arra, hogy elálló fülei vannak. Belöktem Taot, mert már alig állt a lábán. Azonnal a fal melletti ágyra dőlt, meg sem adva a választás lehetőségét... -Kedves...- motyogtam.
-Hmm?
-Ne morogj, nem vagy kutya.
-RRAAARRR~ - hangosan nevettem az álmos eb mutatványán. -Kis pincsi vagy te....- mondtam, közben óvatosan szedegetem ki a táskámból a pólókat,hogy meg ne gyűrődjenek. Erre nem egy Panda repült az ágyamra?!
- Az enyémet is kipakolod?- néztem rá hatalmas szemekkel és egyből eldőltem az ágyán azt tettetve, hogy már be is szunyáltam, de igazából csak arra voltam kíváncsi, hogy segít-e.
-Tao nagy fiú vagy,ki tudsz pakolni magadnak. - egy laza mozdulattal lehúztam az ágyamról, be tettem a szekrénybe a ruhám. Megváltam az egyenruhától, derekam köré csavartam egy törölközőt és elindultam a tusolóba. Hangos papucs csattogást hallottam a hátam mögül és valaki a nevemet kiáltotta. -KRISSS~ várj már, Kriissss~- megfordultam és egy rég nem látott kedves barát hevesen kalimpált egyik kezével nekem, közben a másikkal lefelé csúszó törülközőjét szorongatta. -Húúú~ Sehun, ezer éve...
-És egy napja. - fejezte be a mondatot.
-Mit keresel itt?
-Itt tanulok. Hát te? Azt hittem Kanadában maradtatok.
-Nem, hosszú sztori. Tusolni indultam. Velem tartasz?
-Szerinted hova mennék ebben? - mutatott végig magán.
-Igaz. Akkor gyerünk.
- Hogy az a… - tápászkodtam fel a földről miután csapódott az ajtó a kanadai után. Puffogva kezdtem el kipakolni a cuccaimat, de a felénél az ágyra kipakolt ruhákat a földre sodortam és otthagyva őket, kimentem a levegőre. – Miért? Utálom, hogy ilyen gyorsan kiakadok. ..és hogy ő meg erre is képtelen. Utálom… Nem Tao te szereted. Dehogy szeretem. Pedig szereted.- kezdtem el veszekedni magammal. – Ez őrültség, még hogy szeretni. – kezdte el magamba nevetni.
- Neked meg mi bajod van?- szólt hozzám valaki.
- Mégis mi lenne?
- Hát itt ülsz egymagadban és hangosan nevetsz, mint egy bolond.
- Nem vagyok bolond.
-Pedig annak tűntél.
- Egyébként te ki vagy?
- Joon Myun vagyok, de mindenki csak Suhonak hív.
- Zitao, de csak Tao.- mosolyogtam rá.
A sötét folyosón slattyogtam lassan, közben precíz mozdulatokkal törölve hajam. Szobámba beérve pár másodpercre elvakított a lámpa fény, ezért sem vettem észre,hogy nem csak Tao van a szobában. -Ó Sehun, látom már összeismerkedtetek. – Tao egy veszély pillantást lőtt felém, de nem érdekelt, csak egy szál törcsiben lehuppantam rég nem látott barátom mellé – Még mindig iszonyat gyorsan tusolsz. Megfürödesz te normálisan?
-Kris én veled ellentétben nem áztatom magam fél óráig. – lökött meg Sehun, amitől kicsit lazult a derekamon lévő takaró anyag szorítása – De ha megbocsájtotok – pillantott órájára Sehun – Nekem mennem kell. A szobatársam Beak eléggé aggódó típus. Tao örülök, hogy megismertelek. – válaszképp kapott egy kedvetlen vigyort, most rajtam volt a sor, hogy gonosz pillantást lőjek felé – Kris még találkozunk. – kacsintott felém és kiment a szobából. Egy másodperc sem telhetett el, Tao már rajtam volt, fejem mellé szorította a kezeim, csuklómnál fogva és mérgesen meredt rám.
-Mi van? – kérdeztem.
-Mi van? Hogy mi van? Tényleg ezt kérdezed? – háborodott fel – Nem is szólsz, hogy itt van ez a ficsúr haverod, plusz még együtt is fürdesz vele…és ne akadjak ki?
-Először is neked se ártana egy fürdés, bűzlesz. Másodszor Kanadában Sehun volt a legjobb haverom szállj le róla, negyedszer nem tusoltam együtt vele. Ha figyeltél volna a körbevezetésen elmondták, hogy ide fent 2 tusoló van, míg odalent 6. És egyébként meg….- inkább magamban tartottam, ami ebben a pillanatban vált számomra világossá.
-Mi va’?
-Semmi….
-Létra! Ha nem mondod esküszöm nem állok jót magamért.
-Féltékeny vagy….- suttogtam és elfordítottam a fejem. Tao megfogta és vissza fordította, hogy a szemébe nézzek.
-Igen, az vagyok és ez olyan nagy baj?! Te az enyém vagy! – morogta.
-Féltékeny vagy….
-Igen, az vagyok és ez olyan nagy baj?! Te az enyém vagy! – morogtam, majd otthagytam. Kisétáltam a szoba ajtón és becsapva magam után tűntem el. Megkerestem Suho szobáját és az ajtó előtt állva gondolkoztam, hogy most pontosan mit is csinálok. Már éppen kopogtam volna…
- Hát te?- nézte levegőben lévő kezemet. Gyorsan hátam mögé rántottam és fejemet lehajtva álltam síri csendben. – Valami baj van?
- Ühmm… kaphatnék egy törölközőt?
- Persze.- ment be a szobájával és pár másodperc múlva egy kék anyaggal a kezében tért vissza. – Mi történt?
- Semmi.- ráztam meg fejem mellé. - Köszönöm. - mosolyogtam el halványan és a fürdő felé kezdtem baktatni. Hosszú percekig álltam a forró víz alatt és gondolkoztam, de igazából agyamat csak az üresség töltötte ki. – Francba.- vágtam bele a falba ököllel és elzárva a csapot, a törölközőt magam köré csavarva, ruháimat hónom alá csapva baktattam vissza a szobába.
Tao kiviharzott a szobából, egyedül maradtam az ágyon fekve. Bámultam a plafont és gondolkoztam: "Semmi oka féltékenynek lennie, nem is vagyunk együtt. Ha együtt lennénk se csalnám meg, nem vagyok az a fajta.....Főleg nem Sehunnal, ő csak barát, olyan, mintha a testvérem lenne. Idióta Panda. Nem is ő az idióta, hanem én, mit akarok pontosan tőle?! Szeretem, nem szeretem? Hjjaaaa~ Kris most legyél okos....." - vakargattam meg a fejem, és felültem. -Lay...Te mióta állsz az ajtóban?
-Egy ideje, és kezdek tőled félni. Grimaszolsz és morogsz össze-vissza....- jót nevettem fal fehér arcán.
-Mi szél hozott?
-Nem aludhatnék itt?
-Mert? Chen nem bizonyul jó szobatársnak?
-Beszél álmában....
-Az tényleg zavaró. Oké, tőlem maradhatsz. Csak gyors felöltözöm. - megkerültem Lay-t, aki lehuppant az ágyra, átöltöztem, Tao még sehol nem volt. Megágyaztunk és úgy gondoltuk nem várunk rá, lefeküdtünk, de aludni még nem tudtunk...
Lassan mentem visszafele, de útközben inkább kiültem a tetőre és gondolkoztam…vagyis gondolkozni próbáltam, de ahogy a fürdőben, úgy itt is tök üres volt az agyam, gondolatok nélküli, mint egy haldokló szerv. Hosszasan bámultam az eget, mintha történne valami érdekes rajta, de a holdon és csillagok millióin kívül semmi érdekes nem volt rajta. Egyszer-kétszer egy repülő lámpai haladtak el, elveszve a sok világító égitest között, de semmi más.
- Zitao.- hozott vissza egy hang.
- Mi van?
- Már megint így? Ne mi van-ozzon, hanem azonnal tolja vissza a seggét a szobába!- kezdett el velem ordibálni a tanár. Lassan felálltam, felkaptam magam mellől a ruhákat és bevánszorogtam az épület, le a lépcsőn a szobám folyosójára. Végigsétáltam a sötét alagútszerűn és az ajtó előtt egy pillanatra megálltam…majd kezem a kilincsre téve benyitottam a szobába, de azonnal vissza is csuktam.
-Kris...- suttogta Lay.
-Mi va'? - dörmögtem vissza fél álomban.
-Nem tudok aludni...
-Próbálkozz. - pár másodpercig csöndbe is maradt, de aztán újra fecsegni kezdett. Fejbe vágtam egy párnával, ezzel jelezvén, hogy maradjon csöndbe.
-Te....- mondta és már rajtam is volt, az oldalam kezdte csikizni, amitől hangosan nevetni kezdtem. Lay legurult rólam és hangosan lihegtünk egymás mellett. Egy ajtócsapódás hallottam, amire azonnal felkaptam a fejem, az ajtóhoz mentem és kinyitottam azt.
-Tao...Hát te?
-Nem akartam zavarni....
-Nem akartam zavarni....- azzal hátat fordítottam neki és egy szál törölközőben a ruhákat a földre dobva otthagytam és elindultam. Nem tudtam hova menjek, de végül Suho szobája előtt álltam meg. Nem kopogtam, csak álltam és néztem a barna bútordarabot.
- Gyere már vissza.- jött mögülem Kris hangja.
- Figyelj Létra… - fordultam vele szembe. - Én meg leszek, te menj vissza nyugodtan…
Először csak értelmetlenül álltam az ajtóban és figyeltem, ahogy Panda elveszik a sötétben.
-Azonnal jövök Lay. - a fiú csak bólintott, én pedig rohanni kezdtem, egy ajtó előtt állva találtam meg. -Gyere már vissza. - próbáltam úgy beszélni, hogy ne verjem fel az egész kollégiumot.
-Figyelj Létra.... - fordult felém - Én meg leszek, te menj vissza nyugodtan. - miután befejezte újra az ajtót bámulta. Magam felé fordítottam és kezébe nyomtam az eldobott ruhadarabokat.
-Nem értem mi bajod van, de ezt nagyon gyorsan fejezd be, vagy végre bökd ki, hogy mi bajod van. Nem tudom, hogy mit tehetek, vagy mondhatok ha veled vagyok...ha rosszat mondok vagy teszek, egyből hisztizni és durcáskodni kezdesz. Olyan vagy, mint egy gyerek, akitől elvették a játékát...de közlöm veled, hogy nem vagyok senki játéka....- kifakadásom közben észre se vettem, hogy olyan közel léptem hozzá, hogy az orrunk szinte összeért.
- Nincs semmi bajom…vagyis eddig azt hittem, hogy nincsen semmi. - fordítottam oldalra fejem és úgy folytattam. – Mindent megváltoztattál azzal, hogy beléptem az életembe…- kopogtam közben halkan az ajtón és reménykedtem, hogy hamar ki is nyílik. – Menj vissza. - fordultam újra szembe vele és mélyen szemébe nézve mondtam. – Aludj jól.- ejtettem egy halvány mosolyt majd kinyitottam az ajtót és eltűntem mögötte.
"Mindent megvál...beléptem az életébe...hjjjááá~ nem értem ezt a fickót"- mérgelődtem magamban. Belülről majd felrobbantam a dühtől. Kopogtattam. -Sehun....Sehun nyisd ki, Kris vagyok. - választ nem kaptam és senki nem jött ki - Sehun nyisd ki azt a kibaszott ajtót vagy betöröm.
-Héj öreg minden rendben? - jött ki kómásan a szomszéd szobából egy koreai tanuló. Emlékeztem, hogy a beceneve Mandula vagy Gesztenye?! Meghajoltam, közben többször bocsánatot kértem, amiért felébresztettem. A fiú vissza ment, én pedig újra kopogtattam. Egy kedves, ám álmos arcú fiú nyitotta ki.
-Tao azt üzeni, hogy menj el. - mondta szemét vakargatva.
-Te biztosan Baekhyun vagy.
-Ühüm. - intett nekem.
-Megmondanád kérlek Taonak, hogy Kris üzeni neki, hogy nehogy elveszítsen egy számára fontos játékszert, mert közel áll hozzá. Ő érteni fogja. Most pedig megyek. Jó éjt! - meghajoltam és a szobám felé indultam. Lay már horpasztott mikor beértem, én is lefeküdtem, magam sem tudom miért, de magamhoz öleltem a nálam maradt ruha darabokat és próbáltam mély álomba szenderülni.
Hallottam már Kris szájából is az üzenetet, így mikor Baekhyun visszajött, hogy elmondja csak leintettem , hogy nem fontos. Kölcsönkértem tőle egy alsónadrágot és magamra kapva a sötét folyosón szambáztam vissza a szobámhoz. – Reggel lesz elnézést kell kérnem tőlük. – ültem le az ajtó előtt és vártam egy picit, hogy Létra is elaludjon és feltűnésmentesen visszamehessek a saját ágyamba. Körülbelül egy óra múlva álltam fel a földről, mert már fázni kezdtem és halkan kinyitottam az ajtót. A saját ágyam felé néztem, de valaki elfoglalta így Létra ágya felé fordultam, hátha ott még van hely nekem is, de a látvány, ami fogadott szinte könnyeket csalt a szemembe. [Érzékeny típus vagyok, na…] Ott feküdt a földön hagyott ruháimmal együtt és ölelte azokat magához, mintha sose látná viszont a tulajdonosát.
-Fēngkuáng de. – suttogtam halkan a szavakat és az ágy szélére ültem.
Hamar sikerült elaludnom Tao pólóját és nadrágját ölelgetve. Éreztem rajta a mentolos spraye illatát, olyan volt, mintha csak mellettem feküdt volna. Egy álom kép kezdett kirajzolódni, Tao állt velem szemben és engem hívott, de Én nem mentem, bármennyire akartam a lábaim nem vittek. Egyre hangosabban kiáltottam a nevét, szinte már hisztérikusan. A szememből könnyek záporoztak, a hangom megrekedt, de Én tovább kiabáltam. Aztán Panda alakja egyre halványabb lett, majd eltűnt és egyedül maradtam a sötétségében. Izzadtan, levegő után kapkodva ébredtem. Körbenéztem a szobában, Lay Tao ágyán szétterülve feküdt és halkan horkolt. Aztán egy hosszú, vékony kart éreztem magam mellett. Lepillantottam, Tao édesen aludt mellettem, fejét kezein pihentette. Feje búbjára hajtottam a fejem. Éreztem, hogy haja még nedves, jól esett fel hevült bőrömnek a kellemes hűvösség. -Köszönöm, hogy bebocsájtást kaptam az életedbe. - suttogtam.
