- Mégis hova?- kérdeztem tök értetlen fejet vágva. Nem tudtam, hogy a létra hova akar elrángatni, mikor még mindenki ott van és hallgatja a tanárt. – Körülnéz.- Hova tűntek a többiek?- néztem rá.
- Mondjuk elmentek kipakolni.
- De mikor?
- Te tényleg nem aludhattál sokat, na gyere.- ragadt csuklón és húzni kezdett maga után
"Akár egy ólom madár..." - gondoltam magamban, a hosszú kollégiumi folyosó legvégén kaptunk szobát, a szembe szomszédaink két koreai fiú volt, valami Kai meg...a másik fiú nevére nem emlékszem csak arra, hogy elálló fülei vannak. Belöktem Taot, mert már alig állt a lábán. Azonnal a fal melletti ágyra dőlt, meg sem adva a választás lehetőségét... -Kedves...- motyogtam.
-Hmm?
-Ne morogj, nem vagy kutya.
-RRAAARRR~ - hangosan nevettem az álmos eb mutatványán. -Kis pincsi vagy te....- mondtam, közben óvatosan szedegetem ki a táskámból a pólókat,hogy meg ne gyűrődjenek. Erre nem egy Panda repült az ágyamra?!
- Az enyémet is kipakolod?- néztem rá hatalmas szemekkel és egyből eldőltem az ágyán azt tettetve, hogy már be is szunyáltam, de igazából csak arra voltam kíváncsi, hogy segít-e.
-Tao nagy fiú vagy,ki tudsz pakolni magadnak. - egy laza mozdulattal lehúztam az ágyamról, be tettem a szekrénybe a ruhám. Megváltam az egyenruhától, derekam köré csavartam egy törölközőt és elindultam a tusolóba. Hangos papucs csattogást hallottam a hátam mögül és valaki a nevemet kiáltotta. -KRISSS~ várj már, Kriissss~- megfordultam és egy rég nem látott kedves barát hevesen kalimpált egyik kezével nekem, közben a másikkal lefelé csúszó törülközőjét szorongatta. -Húúú~ Sehun, ezer éve...
-És egy napja. - fejezte be a mondatot.
-Mit keresel itt?
-Itt tanulok. Hát te? Azt hittem Kanadában maradtatok.
-Nem, hosszú sztori. Tusolni indultam. Velem tartasz?
-Szerinted hova mennék ebben? - mutatott végig magán.
-Igaz. Akkor gyerünk.
- Hogy az a… - tápászkodtam fel a földről miután csapódott az ajtó a kanadai után. Puffogva kezdtem el kipakolni a cuccaimat, de a felénél az ágyra kipakolt ruhákat a földre sodortam és otthagyva őket, kimentem a levegőre. – Miért? Utálom, hogy ilyen gyorsan kiakadok. ..és hogy ő meg erre is képtelen. Utálom… Nem Tao te szereted. Dehogy szeretem. Pedig szereted.- kezdtem el veszekedni magammal. – Ez őrültség, még hogy szeretni. – kezdte el magamba nevetni.
- Neked meg mi bajod van?- szólt hozzám valaki.
- Mégis mi lenne?
- Hát itt ülsz egymagadban és hangosan nevetsz, mint egy bolond.
- Nem vagyok bolond.
-Pedig annak tűntél.
- Egyébként te ki vagy?
- Joon Myun vagyok, de mindenki csak Suhonak hív.
- Zitao, de csak Tao.- mosolyogtam rá.
A sötét folyosón slattyogtam lassan, közben precíz mozdulatokkal törölve hajam. Szobámba beérve pár másodpercre elvakított a lámpa fény, ezért sem vettem észre,hogy nem csak Tao van a szobában. -Ó Sehun, látom már összeismerkedtetek. – Tao egy veszély pillantást lőtt felém, de nem érdekelt, csak egy szál törcsiben lehuppantam rég nem látott barátom mellé – Még mindig iszonyat gyorsan tusolsz. Megfürödesz te normálisan?
-Kris én veled ellentétben nem áztatom magam fél óráig. – lökött meg Sehun, amitől kicsit lazult a derekamon lévő takaró anyag szorítása – De ha megbocsájtotok – pillantott órájára Sehun – Nekem mennem kell. A szobatársam Beak eléggé aggódó típus. Tao örülök, hogy megismertelek. – válaszképp kapott egy kedvetlen vigyort, most rajtam volt a sor, hogy gonosz pillantást lőjek felé – Kris még találkozunk. – kacsintott felém és kiment a szobából. Egy másodperc sem telhetett el, Tao már rajtam volt, fejem mellé szorította a kezeim, csuklómnál fogva és mérgesen meredt rám.
-Mi van? – kérdeztem.
-Mi van? Hogy mi van? Tényleg ezt kérdezed? – háborodott fel – Nem is szólsz, hogy itt van ez a ficsúr haverod, plusz még együtt is fürdesz vele…és ne akadjak ki?
-Először is neked se ártana egy fürdés, bűzlesz. Másodszor Kanadában Sehun volt a legjobb haverom szállj le róla, negyedszer nem tusoltam együtt vele. Ha figyeltél volna a körbevezetésen elmondták, hogy ide fent 2 tusoló van, míg odalent 6. És egyébként meg….- inkább magamban tartottam, ami ebben a pillanatban vált számomra világossá.
-Mi va’?
-Semmi….
-Létra! Ha nem mondod esküszöm nem állok jót magamért.
-Féltékeny vagy….- suttogtam és elfordítottam a fejem. Tao megfogta és vissza fordította, hogy a szemébe nézzek.
-Igen, az vagyok és ez olyan nagy baj?! Te az enyém vagy! – morogta.
-Féltékeny vagy….
-Igen, az vagyok és ez olyan nagy baj?! Te az enyém vagy! – morogtam, majd otthagytam. Kisétáltam a szoba ajtón és becsapva magam után tűntem el. Megkerestem Suho szobáját és az ajtó előtt állva gondolkoztam, hogy most pontosan mit is csinálok. Már éppen kopogtam volna…
- Hát te?- nézte levegőben lévő kezemet. Gyorsan hátam mögé rántottam és fejemet lehajtva álltam síri csendben. – Valami baj van?
- Ühmm… kaphatnék egy törölközőt?
- Persze.- ment be a szobájával és pár másodperc múlva egy kék anyaggal a kezében tért vissza. – Mi történt?
- Semmi.- ráztam meg fejem mellé. - Köszönöm. - mosolyogtam el halványan és a fürdő felé kezdtem baktatni. Hosszú percekig álltam a forró víz alatt és gondolkoztam, de igazából agyamat csak az üresség töltötte ki. – Francba.- vágtam bele a falba ököllel és elzárva a csapot, a törölközőt magam köré csavarva, ruháimat hónom alá csapva baktattam vissza a szobába.
Tao kiviharzott a szobából, egyedül maradtam az ágyon fekve. Bámultam a plafont és gondolkoztam: "Semmi oka féltékenynek lennie, nem is vagyunk együtt. Ha együtt lennénk se csalnám meg, nem vagyok az a fajta.....Főleg nem Sehunnal, ő csak barát, olyan, mintha a testvérem lenne. Idióta Panda. Nem is ő az idióta, hanem én, mit akarok pontosan tőle?! Szeretem, nem szeretem? Hjjaaaa~ Kris most legyél okos....." - vakargattam meg a fejem, és felültem. -Lay...Te mióta állsz az ajtóban?
-Egy ideje, és kezdek tőled félni. Grimaszolsz és morogsz össze-vissza....- jót nevettem fal fehér arcán.
-Mi szél hozott?
-Nem aludhatnék itt?
-Mert? Chen nem bizonyul jó szobatársnak?
-Beszél álmában....
-Az tényleg zavaró. Oké, tőlem maradhatsz. Csak gyors felöltözöm. - megkerültem Lay-t, aki lehuppant az ágyra, átöltöztem, Tao még sehol nem volt. Megágyaztunk és úgy gondoltuk nem várunk rá, lefeküdtünk, de aludni még nem tudtunk...
Lassan mentem visszafele, de útközben inkább kiültem a tetőre és gondolkoztam…vagyis gondolkozni próbáltam, de ahogy a fürdőben, úgy itt is tök üres volt az agyam, gondolatok nélküli, mint egy haldokló szerv. Hosszasan bámultam az eget, mintha történne valami érdekes rajta, de a holdon és csillagok millióin kívül semmi érdekes nem volt rajta. Egyszer-kétszer egy repülő lámpai haladtak el, elveszve a sok világító égitest között, de semmi más.
- Zitao.- hozott vissza egy hang.
- Mi van?
- Már megint így? Ne mi van-ozzon, hanem azonnal tolja vissza a seggét a szobába!- kezdett el velem ordibálni a tanár. Lassan felálltam, felkaptam magam mellől a ruhákat és bevánszorogtam az épület, le a lépcsőn a szobám folyosójára. Végigsétáltam a sötét alagútszerűn és az ajtó előtt egy pillanatra megálltam…majd kezem a kilincsre téve benyitottam a szobába, de azonnal vissza is csuktam.
-Kris...- suttogta Lay.
-Mi va'? - dörmögtem vissza fél álomban.
-Nem tudok aludni...
-Próbálkozz. - pár másodpercig csöndbe is maradt, de aztán újra fecsegni kezdett. Fejbe vágtam egy párnával, ezzel jelezvén, hogy maradjon csöndbe.
-Te....- mondta és már rajtam is volt, az oldalam kezdte csikizni, amitől hangosan nevetni kezdtem. Lay legurult rólam és hangosan lihegtünk egymás mellett. Egy ajtócsapódás hallottam, amire azonnal felkaptam a fejem, az ajtóhoz mentem és kinyitottam azt.
-Tao...Hát te?
-Nem akartam zavarni....
-Nem akartam zavarni....- azzal hátat fordítottam neki és egy szál törölközőben a ruhákat a földre dobva otthagytam és elindultam. Nem tudtam hova menjek, de végül Suho szobája előtt álltam meg. Nem kopogtam, csak álltam és néztem a barna bútordarabot.
- Gyere már vissza.- jött mögülem Kris hangja.
- Figyelj Létra… - fordultam vele szembe. - Én meg leszek, te menj vissza nyugodtan…
Először csak értelmetlenül álltam az ajtóban és figyeltem, ahogy Panda elveszik a sötétben.
-Azonnal jövök Lay. - a fiú csak bólintott, én pedig rohanni kezdtem, egy ajtó előtt állva találtam meg. -Gyere már vissza. - próbáltam úgy beszélni, hogy ne verjem fel az egész kollégiumot.
-Figyelj Létra.... - fordult felém - Én meg leszek, te menj vissza nyugodtan. - miután befejezte újra az ajtót bámulta. Magam felé fordítottam és kezébe nyomtam az eldobott ruhadarabokat.
-Nem értem mi bajod van, de ezt nagyon gyorsan fejezd be, vagy végre bökd ki, hogy mi bajod van. Nem tudom, hogy mit tehetek, vagy mondhatok ha veled vagyok...ha rosszat mondok vagy teszek, egyből hisztizni és durcáskodni kezdesz. Olyan vagy, mint egy gyerek, akitől elvették a játékát...de közlöm veled, hogy nem vagyok senki játéka....- kifakadásom közben észre se vettem, hogy olyan közel léptem hozzá, hogy az orrunk szinte összeért.
- Nincs semmi bajom…vagyis eddig azt hittem, hogy nincsen semmi. - fordítottam oldalra fejem és úgy folytattam. – Mindent megváltoztattál azzal, hogy beléptem az életembe…- kopogtam közben halkan az ajtón és reménykedtem, hogy hamar ki is nyílik. – Menj vissza. - fordultam újra szembe vele és mélyen szemébe nézve mondtam. – Aludj jól.- ejtettem egy halvány mosolyt majd kinyitottam az ajtót és eltűntem mögötte.
"Mindent megvál...beléptem az életébe...hjjjááá~ nem értem ezt a fickót"- mérgelődtem magamban. Belülről majd felrobbantam a dühtől. Kopogtattam. -Sehun....Sehun nyisd ki, Kris vagyok. - választ nem kaptam és senki nem jött ki - Sehun nyisd ki azt a kibaszott ajtót vagy betöröm.
-Héj öreg minden rendben? - jött ki kómásan a szomszéd szobából egy koreai tanuló. Emlékeztem, hogy a beceneve Mandula vagy Gesztenye?! Meghajoltam, közben többször bocsánatot kértem, amiért felébresztettem. A fiú vissza ment, én pedig újra kopogtattam. Egy kedves, ám álmos arcú fiú nyitotta ki.
-Tao azt üzeni, hogy menj el. - mondta szemét vakargatva.
-Te biztosan Baekhyun vagy.
-Ühüm. - intett nekem.
-Megmondanád kérlek Taonak, hogy Kris üzeni neki, hogy nehogy elveszítsen egy számára fontos játékszert, mert közel áll hozzá. Ő érteni fogja. Most pedig megyek. Jó éjt! - meghajoltam és a szobám felé indultam. Lay már horpasztott mikor beértem, én is lefeküdtem, magam sem tudom miért, de magamhoz öleltem a nálam maradt ruha darabokat és próbáltam mély álomba szenderülni.
Hallottam már Kris szájából is az üzenetet, így mikor Baekhyun visszajött, hogy elmondja csak leintettem , hogy nem fontos. Kölcsönkértem tőle egy alsónadrágot és magamra kapva a sötét folyosón szambáztam vissza a szobámhoz. – Reggel lesz elnézést kell kérnem tőlük. – ültem le az ajtó előtt és vártam egy picit, hogy Létra is elaludjon és feltűnésmentesen visszamehessek a saját ágyamba. Körülbelül egy óra múlva álltam fel a földről, mert már fázni kezdtem és halkan kinyitottam az ajtót. A saját ágyam felé néztem, de valaki elfoglalta így Létra ágya felé fordultam, hátha ott még van hely nekem is, de a látvány, ami fogadott szinte könnyeket csalt a szemembe. [Érzékeny típus vagyok, na…] Ott feküdt a földön hagyott ruháimmal együtt és ölelte azokat magához, mintha sose látná viszont a tulajdonosát.
-Fēngkuáng de. – suttogtam halkan a szavakat és az ágy szélére ültem.
Hamar sikerült elaludnom Tao pólóját és nadrágját ölelgetve. Éreztem rajta a mentolos spraye illatát, olyan volt, mintha csak mellettem feküdt volna. Egy álom kép kezdett kirajzolódni, Tao állt velem szemben és engem hívott, de Én nem mentem, bármennyire akartam a lábaim nem vittek. Egyre hangosabban kiáltottam a nevét, szinte már hisztérikusan. A szememből könnyek záporoztak, a hangom megrekedt, de Én tovább kiabáltam. Aztán Panda alakja egyre halványabb lett, majd eltűnt és egyedül maradtam a sötétségében. Izzadtan, levegő után kapkodva ébredtem. Körbenéztem a szobában, Lay Tao ágyán szétterülve feküdt és halkan horkolt. Aztán egy hosszú, vékony kart éreztem magam mellett. Lepillantottam, Tao édesen aludt mellettem, fejét kezein pihentette. Feje búbjára hajtottam a fejem. Éreztem, hogy haja még nedves, jól esett fel hevült bőrömnek a kellemes hűvösség. -Köszönöm, hogy bebocsájtást kaptam az életedbe. - suttogtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése